Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

A népszokások változásáról

kasok tűnnek ki. Vannak azonban ezek között olyan szokások is, amelyek csak kisebb gazdaságokban, a falusi parasztgazda földjén fordulnak elő és így bizonyos szokások átvétele, terjedése különböző irányból, pontról indulhat meg. Az aratás megkezdése hagyományos időponthoz igazodik. A magyar nyelvterületen ez általában Péter Pál napja. Elsősorban racionális háttere van, mivel akkorra többnyire beérnek a gabonafélék. Azonban a hét egyes napjaihoz való igazodás már teljes mértékben a hiedelem területére tartozik. A magyar nyelvterületen az aratást nem kezdték pénteki napon, gyakran a kedd is tiltott nap volt. Az aratóktól kapott válaszok azt mutatják, hogy a gazda nem engedte meg ezeken a napokon a munka megkezdését, de többnyire maguk az aratók sem indítványozták, mert azt tartották, hogy az ezeken a napokon kezdett munka nem jár szerencsével. Ebben az esetben kettős irányú hatásról : átvételről és átadásról egyaránt beszélhetünk. A terjedés, a hiedelem egyik területről a másikra való átkerülése a vándormunkások révén mindenképpen feltételezhető. A kérdés közelebbi megvizsgálása, az elterjedési térképre vetítése az átvételi irányra fényt vethet. így pl. a keddi nap mint tiltó nap valószínűleg a románok felé mutat. A kezdő szokások közé tartozik az, amikor a kévekötő, a marokszedő asszonyok, gyakran a férfiak is, a derekukat néhány szál gabonával körülkötik a derékfájás elkerülése végett. Ez a szokás a magyar nyelvterületen széles körben ismert, a szlovákok, az ukránok, az oroszok hagyományában hasonlóképpen. Ennek a rítusnak a terjedése a vándormunkások révén könnyen elképzelhető. A nehéz munka, a sok hajlongás többnyire derékfájást eredményezett és azt preventív mágikus módon igyekeztek elkerülni. Az ilyen védekező eljárást természetszerűleg vehették át mindazok, akik a cselekvést nem ismerték. A derékfájdalmak elhárítására az óhaj mindenkinél megvolt, amely párosult a pszichikai hozzáigazodással is és így a szokás nemcsak formailag került tovább az egyik féltől a másikhoz, hanem a hiedelem-tartalmával együtt. Ahol a néphagyományban számos hasonló rítus figyelhető meg, az átadás irányát elsősorban onnan tételezhetjük fel. Csak megemlítem, hogy a keleti szláv néphagyományban az ukránoknál, a nagy-