Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

nyomás stb.). Hasonló módon a belső telek után kaphattak az emberek kaszáló réteket. Voltak fel nem osztott közös földek, legelők, erdők, nádasok, halászó vizek, melyekből a lakosok különböző szempontok szerint, de mindig a belső telek jussa alapján részesedhettek. A faluközösség mint testület is rendelkezett bizonyos földterületekkel, melyekből kielégítette a tisztviselők föld járandóságát (pap, tanítók földje) s rajta kisebb-nagyobb méretű városgazdálkodást valósított meg.

127 Kismarja középkori telekszervezetét nem ismerjük, de szinte bizonyos, hogy nem különbözött a tájon, a bihari vár és a váradi káptalan hatósugarában kialakult faluszervezettől. A földesúri szervezet egységesítő törekvése ellenére azonban az egyes helységek sajátos helyi tényezőktől függő karaktert vettek fel. Kismarjában már az 1579-es szabadalom módosíthatta a feudális függés rendszerét, így a telekszervezet stabilizálódásában is előtérbe léptek a helyi tényezők. Különösen kiteljesedett ez a lehetőség a nagy privilégium elnyerése után.

128 Kismarjában 1606 után a volt földesúri földek a város tulajdonába mentek át. így a communitás lényegében nemessé vált (annak ellenére, hogy az adományozó földesúr ezt nem mondja ki, sőt tiltakozik az ellen, hogy itt valaha is nemesek tétessenek), hiszen a feudalizmusban elvileg nem kerülhetett nemesi föld paraszti tulajdonba. A privilégiumlevél 4. pontja értelmében azonban a város lakói még a hajdú városoknál is magasabb szintű tulajdonjogot nyertek, hiszen a hajdúk a földeknek csak kollektív birtoklási jogát kapták meg eredetileg, míg a kismarjaiak abban az esetben „ha mindkét nemű örökösök vigasztalan érzése nélkül távozna az élők sorából, minden örökségét és bárminemű javait akár szóval tett, akár írásos végrendeletben szabad akarata szerint hagyhatja, akire akarja: vérrokonra és egyéb rokonra éppen úgy, mint idegenre". Az elhunyt javai tehát csak akkor háramlottak a közösségre — és nem a kincstárra ! —, ha a hagyományozó végrendelet nélkül halt meg. A privilégiumlevél tehát egy olyan rendszert szentesített, amely a jobbágytelek korábbi megkötöttségeit fellazította. A XVIII. század elejétől fennmaradt jegyzőkönyvek azonban ennek ellenére következetesen megkülöncöztetik a „telek után", „ház után" való tartozékokat a „pénzen vett" vagy zálogos örökségektől. Ez azt bizonyítja, hogy az ősi telekszervezet itt is tovább élt, egészen a feudalizmus felbomlásáig. Bár Kismarja kimaradt a Mária Terézia korabeli úrbérrendezésből, tehát ekkor nem történt meg a telkek statisztikai számbavétele,

129 s az is tény, hogy 1790-ig az adás-vevés „igen tsak az el adó s vevő felek közt ment véghez, és nem sokan találkoztak ollyak, a' kik kontraktusra lépvén a contractust improtocolláltatták volna",

130 mégis, a különböző peres iratokból meglehetősen világosan kirajzolódnak a telekszervezet körvonalai. A telek meghatározója itt is a belső telek volt, a porta, melyen a lakóház állt. A háztelkek sora adta a település rendjét. A jegyzőkönyvekben előforduló utcanevek alapján a város XVII—-XVIII. századi formáját a 3. sz. rajzon szemléltetjük. A falu legmagasabb pontján állt a templom, előtte a Vártól az ún. Kű-hidig vezetett a fő ucca (a XIX. sz. közepéig Piacz uczd). A faluból a XVIII. század végéig csak ezen a kő hídon át lehetett kijutni. A Vár mellett található a Róna, mely a lecsapolások előtt tiszta vízfelület volt. Ez, és elhelyezkedése igazolja Györffy István megállapítását, hogy a róna az a hely, melyen keresztül az állatokat úsztatással lehetett áthajtani a legelőre. A Rónát a Fazík-ér táplálta, mely a várat is körülfolyta, ezzel némi védelmet biztosítva annak. A Fazík-éren szál fákból összeácsolt pallón lehetett átjutni.

131 A Fadgyas elnevezés arra utal, hogy ezen a részen csak jégen lehetett az állatokat kihajtani. A falutól nyugatra elterülő káposztás kertet szintén víz választotta el a falutól. Itt — a népi emlékezet szerint —