Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
IV. A népi kultúra változásai
„muzsikusok kívántatnak". „A verbunkkal mindenkor muzsikusok fognak járni" „A bírák nézzenek ki alkalmatos legényeket arra, akik a' verbunkosi kötelessiget vigyék, sőt ahol ollyatén nemesek vágynak, a' kik az insurrectional voltak, és a' ruhájok most is meg vagyon, a' nevemben kérjék meg, hogy a haza közjavának elő mozdítására önnön jószívűségből és akarattyokból ne sajnálják a verbunkosi kötelességet fel vállalni a' míg a divízió készen áll". „Minthogy pedig a verbunkosoknak süvegekre is lészen szükségük, tehát a Bírák ezekről gondoskodjanak, és ha egyébként nem, tehát az insurgensektől kölcsönözzenek." 54. Papp, 1942/b 202—204; Varga, 1958. 106—116; MNT. III/b. A lakodalom táncai. 55. Martin, 1976. 60. 56. Béres András, KrizsánErzsébet gyűjt. DMA. 163/1950—51. 57. A halottas teljes szövegét Papp László hosszúpályi gyűjtése alapján közli: MNT. III/b. A lakodalom táncai. 58. DMA. 1361/74. Szatmári Ibolya gy. 59. V. 637/a 8. Lit. curr. 1775. febr, 4. „Mindenféle lövöldözések, kivévén a szükségeseket, az mellyek azon kívül is nagyobb vigyázassa! szoktak esni a' Házak között, vagyis az uttzákon, leginkább lakodalmi alkalmatossággal és Karácsony, Ujj Esztendő, 's más Sátoros Innepek előtt való estvéken és éjjeleken szokattak, úgy a nemesség részéről, mint a nemtelenektől s legközelebb fel jedzett tizenkét forint büntetés alatt egészlen eltöröltetnek és tilalmaztatnak." 60. V. 637/a 22. Tan. jkv. 1731. 112: Kis Gergelynek holta után három tinója maradott, edgyiket a torjára levágták". Az 1770-es években már szolgabírói rendeletek tiltották a halotti tor tartását. V. 637/a Szolg. curr. 1775. okt. 29. 61. Ezért jegyezte fel Borbély János rektor 1821 április havában az egyházi anyakönyvbe: ,,E hónapban kasszám semmit sem javult, Mert a halál tőlem felettébb el vadult". 62. Balogh, 1969. 277. 63. V. 637/a 17. Tan. jkv. 1733. 195. Szántó Mihályné azzal vádolta napát, Szántó Istvánnét, hogy szemmel megrontotta gyermekét. Mielőtt napa nem látta a gyermeket, semmi baja nem volt, mikor azonban megnézte, azután észrevette, hogy „nem olyan helyen van a szemirem teste, ahol lenni kellene"; uo. 42—45. Bársony Jánosnérói is azt tartották, hogy boszorkány, aki „megette" Czellér Pált, de az urát is „a ló hátárul úgy odacsapta a földhöz, hogy azóta se él, se hal". 14 tanút hallgattak ki, de végül felmentették a vád alól; uo. 15. Lib. Inq. Civ. 1742. jún. 13: Ekkor viszont „Világos boszorkányságára Koncz Györgynének a tanúk elegendők nem lévén, a B. N. Tanács tettzésébül a vízre vettetik boszorkányságának nagyobb világosságra hozattatásáért"; uo. 22. Peres iratok. 1743: Fejér Mártonné azzal vádolta Takács Istvánnét, hogy megrontotta az urának a lábát. Azt is bűnéül rótta fel, hogy „egy alkalommal el tsinálta a gyermekét", máskor „alig egy hónapos a gyermeke, már másikat tsináltatott magának"; uo. 33. Vegyes Íratok. 1786. Panyolai Mihálynét azzal vádolják, hogy „kihúzta az urának a nyelvét". 64. Uo. 31. Jegyzőkönyv. 1782. jún. 9: Bábolnai Mihályné, Virágos Sára ,,a bírót is magához pogácsázta", azaz megbabonázott pogácsával megetette; uo. 15. Tan. jkv. 1730. 18. 1. Szász Györgyné perének egyik tanúja vallotta, hogy az „ucza hallatára reá fonta a fonalat és így szólott, hogy a rosta is reá fordult". A rostaforgatásról 1782-ből is olvashatunk: uo. 31. 1782. jún. 9: „tiszta személy soha meg nem vethetné azt a rostát úgy, mint ők", (ti. Kis Péter és Bábolnai Mihályné). A rostaforgatást az 1930-as években még magam is megfigyelhettem, özv. Füzesi Ferencné vezetésével. A rostába belehelyeztek egy bibliát, énekeskönyvet, tükröt. A kéregbe kívülről beleszúrtak egy szétnyitott ollót, melynek fogója alá helyezett mutatóujjával két egymással szemben álló asszony tartotta a rostát. Füzesiné (aki analfabéta volt) imádkozott, majd a rosta felé fordulva kérdezte: „Szent Péter és Szent Pál mond meg nékem igazán..." s feltette az első kérdést, Ha a válasz igenlő, akkor a rosta elfordult, ha nem akkor helyben maradt; 1810-ben Hőgye Ferencnét napa úgy rontotta meg, hogy valami rossz kolbászt és gyanús italt itatott vele. V. 637/a 33. Lib. Inq. civ. 1810; Nem hiába jegyezte meg Fényes Elek 1839-ben, hogy Bihar megyében ,,A' boszorkányságot a magyar közember ma is hiszi, úgy a pénz látást és egyéb babonákat". Fényes, IV. 1839. 50; V. 637/a 35. Perek jkv.-e 183 1 : Sipos Gergely azzal dicsekedett, hogy felesége „hozott Váradról egy kristályt s azzal úgy belekapott már a bábaságba, hogy nem sokáig lesz ő már szegény ember." 65. Kovács Lajosné, Sajó Emíliától hallottam 1930 körül, de abban, hogy a boszorkányok valakit megnyomkodnak, még az 1940-es években is sokan hittek. Ebben az időben is élt a faluban olyan asszony (1960-as években halt meg), akit „tudós" asszonynak ismertek s akit babonás félelemmel öveztek. 66. Az asztaltáncoltatáshoz egy könnyebb fenyőfa asztal kell. Hét felnőtt ember félkörben körül ülte s tenyereiket lazán az asztal lapjára helyezték. A vezető kissé távolabb ült le s mindenkit felszólított, hogy 45 percig a kezét ne vegye le az asztalról, sőt ne is mozgassa. Közben hétköznapi dolgokról beszélgettek. Amikor az idő letelt, a vezető kérte a résztvevőket, hogy álljanak fel, majd elővett egy nyújtófát s azzal az asztal egyik oldalát erőteljesen megemelgette, miközben többször ismételte: „Kis asztalkám kelj fel, az idő már lejárt!" öt-hatszori mozdítás után az asztal önmagától is mozogni kezdett: két lábra állt, majd vissza, négy lábra lendült. A lengés mind határozottabb lett, melynek
