Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

tották, hogy csak a munkában hitvány emberek nem képesek megtalálni a maguk boldogulásának az útját, akik viszont szívesen dolgoznak, azoknak előbb utóbb jobbra fordul a sorsa. (Kivételek a testi nyomorékok, rokkantak, betegek, akiket kötelességszerűen segítettek, ha kellett, a közösség gondoskodott róluk. Módosabb gazdákhoz rendszerint bejáratos volt egy-két ilyen nyomorék, ügyefogyott, akik ott tőlük telhető minimális munkáért élelmet, használt ruhaféléket s más, a megélhetéshez szükséges dolgokat kaptak.) A munkába nevelődés már kicsiny gyerek korban megkezdődött. A gyerekek többnyire olyan játékokkal játszottak, melyek a felnőttkor munkáival voltak kapcsolatosak (kis szekér, kóróból készült állatok, ostorok stb.). Az 5—6 éves gyerekek már lovacskáztak (volt egy kocsis, aki madzaghámba befogta társaikat s így futkároztak). A leányok főzőcskéztek s utánozták a felnőttek szokásait. De már ebben a korban is gyakran kaptak komoly feladatokat is. (Adjál enni a cicának, segíts megfogni a tyúkot, hozzál be tűzifát, menjél el a boltba stb.). Ha a szülőnek szüksége volt a segítségre, a gyereknek azonnal abba kellett hagyni a játékot és segíteni. Ez mind szigorúbb követelmény lett s a 8—10 éves gyerekeknek már meghatározott munkafeladatuk volt a családban. Ilyen lehetett nyáron liba, disznó őrzés, boltba menés, a kútra menés, a konyha körüli munkák, a fiúknak segíteni a lovak kifogásában, befogásában stb. 10—12 éves korban a fiúk már megkezdték a mezei munkát, a lányok pedig a főzést s feladatukká vált a kisebb testvérek gondozása. A mezőre menők kis villát, kis kapát kaptak s apjuk mellett szinte minden munkában részt vettek. Feladatukká vált pl. „lú után járni", vagyis ellátni a lovak éjszakai legeltetését. 14 éves korban kezdte a fiú a kaszálást s 16 éves korára már sorban kellett kaszálnia a felnőttekkel. A családi munkamegosztás nem egyformán alakult. Leginkább a férfi és női munkákat lehet valamelyest szétválasztani. Mivel itt kevés volt a föld, a mezei munkákat általában a férfiak végezték. A XIX. század végétől bizonyos munkákba, mint az aratás, kapálás, szénagyűjtés stb. a nők is besegítettek, de a szántás, kaszálás, az állatok hajtása itt kizárólagosan férfi munka volt.

43 A családi munka egyes részleteit maguk a családok szervezték meg a családtagok számától és a feladatoktól függően. Ahol cselédet tartottak, ennek munkája beépült a családi munkaszervezetbe. Az olyan munkákra, amelyre a családi munkaszervezet kevésnek bizonyult, külső munkaerő igénybe vételével végezték el. Ennek legegyszerűbb formája a társasmunka volt. Ezt azonban Kismarjában mezei munkákra nem vették igénybe, csak a házépítés, kútásás, disznótor alkalmával. Ilyen kalákaszerű közös munkák voltak a különböző közmunkák (útjavítás, hídépítés, szénahordás stb.). A társasmunkák befejezésekor itt Ís mulatságokat rendeztek.

44 Legszínesebb társasmunkaalkalom volt a szüret.

45 Ezeken kívül inkább alkalmi társulásukról, összeszervezett bandákról beszélhettünk (arató, nyomtató bandák, búzahordásra összeállt rokonok, kendertörő asszonyok). E csoportok egy része már lényegében bérmunkás, bár fizetésüket jórészt természetben kapják s bizonyos feudális hierarchia is köti őket. A valódi bérmunka a cséplőgép megjelenésével kezdődött. Kb. ebben az időben jelenik meg a napszámos munka is. Korábban is ismert volt már a feles munka, amikor valaki úgy vett bérbe egy földterületet, hogy maga adott vetőmagot, megművelte és ezért fele termést kapott. A harmados művelés itt főként XX. századi jelenség, gyakran a részes aratás járuléka. Az aratók ugyanis csak akkor vállaltak szívesen V

10 részért aratást, ha mellé harmados tengeriföldet is kaptak. Az 1920-as években elterjedt ekekapás művelés után a gazda a harmadosoknak meghúzatta a tengerijét, csak a tövek közét kellett megkapálni. A húza-