Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

III. A társadalom organizmusa

csőszház s annak felszerelése, többek között a madarak riasztására szolgáló ún. csergettyű. A kertgazdaság — a tanáccsal egyetértésben — megszabta a szüretek időpontját s a szüretek befejezése után szüreti bált rendezett. A kertgazda hivatalból tagja volt a községi elöljáróságnak; ott a kertgazdák érdekeit képviselte. Az önkormányzat A falu egészének működését a mezővárosi (községi) önkormányzat fogta öszsze.

8 Az 1606. évi szabadalomlevél — mint láttuk — mezővárosi jellegű önkormányzatot biztosított a községnek. E jog birtokában a szabad közösség a tiszántúli paraszt-mezővárosok mintájára alakította ki a maga önkormányzatát. Ebben legfontosabb szerepet a nemes tanács kapott. A XVIII. században még itt is kettős tanács működött, egy ún. 60 tagú co?nmu?iitás, és az ezek közül választott szűkebb testület, melyet 12 tagú communitásbeli személy néven emlegetnek a források. A nagyobb tanácsba tizedenként 7—7 képviselőt választottak, rajtuk kívül egy-egy úgynevezett tizedes gazdát? A tanács feje, egyben a város első embere a főbíró volt.

10 A határ, a szántóföldek, rétek, legelők, erdők felett a felügyeletet s a bíráskodást a második bíró kapta. A városgazdálkodást a városgazda irányította. A 12 communitásbeli személy külön-külön feladatokat kaptak még a város irányításában. Közülük kerültek ki az adószedők, az ún. perceptorok, a malombíró, borbírák stb. Igen fontos szerepe volt a lelkipásztornak, nótáriusnak és a rektornak, akik nem voltak ugyan tagjai a választott tanácsnak, de szellemi fölényük folytán véleményük, állásfoglalásuk a város vezetésében meghatározó tényező volt. A tanács tagjait évenként választotta meg a falu népe.

11 Ha a megválasztott tisztviselő ellen panasz merült fel, tisztségétől év közben is elmozdíthatták, sőt felelősségre vonhatták.

12 Feltételezhető, hogy a nagy tanács, vagyis a communitás jelentősége itt még inkább elsorvadt, mint a hajdú városokban.

13 A választás hagyományos formaságok között, minden év november i-én a templomban, a reggeli istentisztelet után, az ún. marasztási ünnepségen történt. Itt megjelenni minden polgárnak joga, sőt kötelessége volt éppen úgy, mint a kapott tisztség elfogadása.

14 Megtörtént, hogy egy-egy kiváló tisztségviselőt több évre is marasztottak, de gyakoribb volt az az eset, hogy az egyéves megbízatás után új bírót és új tisztikart választottak.

15 Ez a választási rendszer sok előnnyel járt. A polgárok többségének reménységet adott arra, hogy életében valamikor komoly beleszólása lehessen a közügyekbe, sőt felelősségteljes funkciót is nyerjen. A vezetésre alkalmasak így mintegy természetes úton választódtak ki, de egy év alatt az alkalmatlanok se tehettek számottevő kárt. A választások alkalmával minden kismarjai polgárnak egyenlő szavazati joga volt s bárki, bármilyen tisztségre megválasztható volt. Mégis az a gyakorlat alakult ki, hogy a fontosabb tisztségeket általában a vagyonosabb gazdák nyerték el. Tisztségviselő dinasztiák mégsem alakultak, mert a választások demokratizmusát a hagyományos formák szigorúan őrizték.

16 A tisztségekre — a korabeli protestáns ideológiának megfelelően — a szolgálat vállalása nyomta rá a bélyeget. Érdemes idéznünk a főbírónak 1791-ből fennmaradt eskümintáját.

17 „Én N. N. stb., hogy e nemes város főbírói hivatalára elválasztatván, Isten dicsőségét szüntelen szem előtt tartom. A szent ekklézsiára, oskolákra főgondom lészen. Az ügyes bajos dolgokat a nemes tanátsi renddel, az isteni, hazai és város közönsége által régebben is és most is alkotott rendszabály szerint minden emberi tekintet félre tételivel, tiszta lelkiesmérettel elintézni halogatás nélkül igyekezem. A közterhek felosztásában igaz mértéket tartok, s min-