Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

III. A társadalom organizmusa

Voltak csoportosulások, melyek bizonyos szimpatikus vonzások következtében jöttek létre. Ilyen csoportok voltak a gyerek bandák, akik néha a falu távoli pontjairól is össze jártak játszani. E spontán módon összeverődött bandákból néha tartós baráti kapcsolatok alakulhattak. Belőlük is alakulhattak a későbbi legény-, leánybandák. E kisebb csoportok rendkívül erős érzelmi szálakkal kapcsolódhattak össze. Pl. a legény barátok néha életük kockáztatásával is megvédelmezték egymást. Az egyes csoportoknak sajátos szokásaik, törvényeik alakultak ki. A fiúk fő találkozó helyei az istállók voltak, ahol eltanulták egymástól a legényélet követelményeit. A lányok fonóházakban és más társas összejöveteleken találkoztak, együtt sétálgattak az uccán, együtt mentek a templomba. A leánycsoportok kevésbé voltak szilárdak. Míg a fiúkat életre-halálra összekapcsolta a baráti kötelék, a leányok gyakran cseréltek bandát. E szimpatikus alapon működő csoportosulásoknak igen nagy jelentősége volt a falusi társadalomban. Az ún. társas összejövetelek zöme ezekre épült. Ilyenek voltak Kismarjában is a kender megmunkálásával kapcsolatos dörzsölök, fonók, a téli estézések vagy cuhárék, ricsajok. E csoportokból alakult ki a műrokonság hálózata is, amely rendszerint, azzal kezdődött, hogy lakodalmakban vőfélynek, nyoszojó lánynak, a gyerek megszületésekor pedig keresztszülőnek, komának hívják meg egymást a barátok. A fiú barátok már legény korukban komám-nak szólítják egymást. A keresztkomaság azonban a keresztelő alkalmával tartott lakomán jött létre s ettől kezdve a komám, komámasszony megszólításon túl magázták is egymást. A komák később mint rokonok tartottak össze. A komaasszonyok vittek pl. először ebédet a betegágyas társuknak, társasmunkákon, tágabb családi összejöveteleken mindig részt vettek.

4 Különösen a temetéseken volt komoly funkciójuk. Gyakran közülük került ki a funerátor (közbenjáró, aki a temetés hivatalos ügyeit intézte el) s a komák ásták meg a sírt. A komaasszonyok ugyanakkor a ház körül segédkeztek. Nem kisebb jelentőséggel bírtak a faluban a gazdasági érdekből létrejött különböző csoportosulások. Valójában ezek is lokális csoportok, ugyanis legtöbbször egymáshoz közel lakók alkottak egy-egy gazdasági érdekcsoportot. Mezővárosokban számtalan, magukat gazdaság-nak nevező csoport működött.

5 Kismarjában a községi önkormányzat ezeket a funkciókat többnyire magára vállalta, így a már említett gőbő mellett csak a szőlőskert gazdaság működött s 1927-ben alakult meg egy bérlő gazdaság. A kertgazdaság itt 1862-ben alakult, amikor a jelenlegi öreg szőlőskertet telepítették.

6 A kertgazdaságot az érmelléki, bihari hegyi tanácsok mintájára szervezték, hiszen — mint láttuk — sok kismarjai polgárnak ezeken a hegyeken volt szőlőbirtoka.

7 A kertgazdaság lényegében a kertbirtokosok közössége. Maguk közül évente 8—10 tagú vezetőséget választottak, élén a kertgazdával, kertbíróval, jegyzővel. A kertgazdaság bizonyos hatósági jogkört is gyakorolt: felügyelt a kert, az utak, kutak, gyepűk rendjére s a rend ellen vétőket megbüntette. Bírói jogkörük néhány forint erejéig terjedt, a súlyosabban vétőket átadta a községi vagy járási bíróságnak. Különösen éberen őrködtek a lopások felett. Azon kívül, hogy állandóan kint lakó csőszöket, kerülőket fogadtak, szőlőérés idején ki-ki csak a saját barázdáján közlekedhetett s akinek nem volt szőlője a kertben, az csak a szőlő tulajdonos megbízásából léphetett be a kertbe. Csikót vagy más állatot szabadon járatni, az útszélre hullott gyümölcsöt felszedni, más kútját használni tilos volt. A tulajdon védelmének az érdekében nagy gonddal őrködtek a kerítések, gyepűk felett. A kertgazdaság tulajdonát képezte a