Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
III. A társadalom organizmusa
legidősebb közös családfőt tisztelték. Tulajdonképpen ő volt a had összetartó láncszeme s ha meghalt rendszerint a had is szétbomlott. A rokoni hálózat tovább bővült a sógorok családtagjaival. Bár azt tartották: „sógorság, komaság nem nagy atyafiság", e tágabb családi közösség mégis számon tartotta egymást s fontosabb családi eseményeken össze is jött. Legfontosabb ilyen alkalom a lakodalom és a temetés volt, kisebb a keresztelő. E tágabb rokoni szervezet már néha több száz főt is kitett. E nemzetségnyi méretű tömegnek az említett társas összejöveteleken túl a faluközösségben már nem volt funkciója, de tekintélyt adott egy családnak, ha nagyszámú rokonságot tudott számon tartani. A rokoni szálak őrizői mindenütt az öregek, különösen az asszonyok voltak. Az összekuszálódott rokoni szálakat a fiatalok rendszerint csak saját öreg korukra tudták maguk is kibogozni. A rokoni csoportok a had szintjéig bezárólag lehetőleg exogám kapcsolatot tartottak: kétszáz év távlatában alig lehet találni rokon házasságot, bár a vér szerinti házasságot csak kb. a harmadik unokatestvérig bezárólag tilalmazták. A népes rokoni hálózatból különböző szubjektív vagy objektív okokból kisebb összetartozó egységek alakultak. Összetartó erő lehetett pl. az, ha közel laktak egymáshoz, ha bizonyos eszközöket közösen használtak. Lassan eltávolodtak a másik faluban élő rokonok. Kialakult pl. az a szűkebb, négy-öt családból álló közösség, akik leggyakrabban jártak össze, akik pl. részt vettek egymás disznótorain, akik eljártak egymáshoz névnapot köszönteni, vagy téli estéken, vasárnap délelőttökön rendszeresen meglátogatták egymást. E kisebb csoportban voltak közelebbi vagy távolabbi rokonok. Az Ís megfigyelhető, hogy e szűkebb rokonsági csoportok folyton változtak: hol belépett egy újabb rokon, hol elmaradt valaki. így nyilvánvaló, hogy a falu rokonsági térképének az elkészítése szinte lehetetlen feladat lenne. Annál is inkább, mert e rokoni csoportokat még más, nem vérségi kötelékek alapján bekapcsolódó családok is színezhették. Ilyenek elsősorban a szomszédi kapcsolatok. A szomszédok összekapcsolódása nem egyszer közelibb, mint a vérszerinti rokonokkal, hiszen ezeket mindennapos érintkezési felületek kötik össze. Ilyenek a kölcsönkérések, kutak, használati tárgyak közös használata, a szomszédos gyerekek, fiatalok együtt járása, a téli-nyári szomszédolások stb. A társasmunkák is elsősorban a szomszédokból, uccabeliekből jöttek össze. A legutóbbi időkig szokásos volt pl. az építkezéseknél való segédkezés: vályug hordás, padlásolás, nádtető fedés, tapasztás. Mióta a rövid hajviselet divatba jött, a szomszédok egymást nyírták meg. Közös munka volt még a kútásás. Kimondottan lokális alapon működött a gőbő, a jármos ökrök időszakos csapata, melyet egy uccában lakó gazdák ház sorjában, felváltva őriztek. 3 Az utcának, mint tágabb lokális egységnek a szerepe már kevésbé ragadható meg, bár volt jelentősége az adószedés során kialakult //z^íZ-rendszerben. A XVIII. században két, a XIX. század első felében három, később 6 tizedre osztották a falut, amely az utcahálózat fejlődésével van kapcsolatban. Az adószedők tizedenként összesítették az eredményeket. Semmi különös nincs abban, hogy a rokoni és lokális csoportok néha találkoztak. Részben a családi telkek osztódásakor a közeli rokonok egymás közelében maradhattak, másrészt telek vásárlások alkalmával keresték is az alkalmat, hogy egymás közelében élhessenek. (így helyezkedtek el a Kunok a templom körül, a Halászok a Közép uccán, a Sajók a Sziget uccán stb.) Talán ezzel is összefüggésben van, hogy még az uccáknál is megragadhatók nagyobb települési egységek, melyek összetartozás tudata kialakult. így beszélhetünk városiakról, szigetiekről, bánátiakról, újsoriakról, újtelepiekről stb., mely jelzők bizonyos társadalmi rangsorolást is jelentettek.
