Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
III. A társadalom organizmusa
bátyám-nak, az idősebb leány testvért néném-nek. A fiatalabb fiú öcsém, a fiatalabb leány húgom. Ha több idősebb, több fiatalabb testvér között kellett megkülönböztetést tenni, úgy nagyobbik, kisebbik, középső testvír-től szólnak. Nagy családokban néha számokkal különböztetik meg a testvírek egymást (első, második, harmadik stb. testvérem). A közel egykorú testvérek tegeztek egymást, ha 4—5 évnél több volt a különbség, akkor a fiatalabb az idősebbet magázta. A gyerek a szüleit apám-, anyám-nak szólította és minden esetben magázta. Ritkábban az ídesapám, ídesanyám kifejezés is élt, mely néha ides-te egyszerűsödött. E megszólításoktól való esetleges eltérések XX. századi polgári hatásokat tükröznek (apa, anyuka stb.). A felserdülő fiút kamasz-nak, a leányt süldő jány-nak mondták. Ha a felserdült leányhoz fiú járt, vagy ha a fiú udvarolni kezdett, akkor azt mondták, hogy „szeretője van". A kifejezésnek semmiféle pejoratív tartalmat nem tulajdonítottak. Az ismeretségek kezdeti szakaszában a fiú és a leány családja még alig vett tudomást a dologról, de ha kezdett komolyabbra fordulni a fiatalok kapcsolata, akkor mindkét fél szülei igyekeztek kitudakolni a másik vagyoni állapotát s általában helyzetét a falu társadalmában. A nem egymáshoz valókat igyekeztek egymástól elválasztani. A házasság két idegen családot rokonná tesz. A leány belép a fiú családjába: apósát apám-nak, anyósát anyámnak szólítja. A szülők jányomnak szólítják, de mással való beszélgetéskor menyem-tői beszélnek. Ritkán előfordult, hogy a fiú ment a nálánál módosabb leány házához vő-nek. A fiatalasszony férje fiú testvéreit sógornak szólítja, hasonlóan a férj a feleség fiú testvéreit. A férj feleségének idősebb nő testvérét ángyom-nak mondta, de ezt a kifejezést az utóbbi 30—40 év óta elhagyták. A feleségekkel bővült család azonban mindaddig egy családnak számít, amíg a fiatalok külön nem költöznek s a családtagok közt valamiféle osztozkodásra nem került sor. A család osztódása ritkán zajlik le kisebb-nagyobb ellentétek nélkül. A szülői tisztelet, testvéri szeretet ilyenkor gyakran háttérbe szorult a családtagok önös érdekei mellett. A család szétbomlása után azonban a rokoni szálak ismét elég erősek. Kismarjában pl. a család szétválása után is a testvérek búzahordáskor, nyomtatáskor összefogtak s gabonáikat közösen nyomtatták el. A gőzcséplőgépek elterjedése után az úgynevezett lóger-ben közösen fogtak szérűt (szíírüt), így gabona asztagjaik egymás mellé kerültek. Természetesen, akkor is közösen hordtak s ha még élt az öreg gazda, ennek az irányításával, ha nem, a legidősebb fiú testvér volt a hangadó. Ilyenkor közösen ebédeltek annál a testvérnél, akinek a gabonáját hordták s a közös ebéd megfőzésénél az asszonyok is közösen szorgoskodtak. 2 A testvérek és sógorok rokoni tábora tovább szélesedett ezek gyerekeivel, akik unokatestvéreknek, egyszerűen testvérek-nek szólították egymást, ezek pedig bátyám-nak, néném-nek, régebben ídesbátyám-nak, idesnéném-nek szílótották nagybátyjukat, nagynénjüket. A nagyszülők, a szülők ezek gyerekei és unokái, vagyis a második unokatestvérek együttesen alkották azt a szűkebb családi, rokoni hálózatot, akik szigorúan összetartozónak vallották magukat s ha csak valami harag miatt e közösség szét nem hullott, össze is tartottak s közösségi ügyekben rendszerint együtt foglaltak állást. A rokoni hálózatnak ezt a csoportját nevezték régebben had-nak. A had azonban nem foglalta magába a feleség rokoni hálózatát, azonban így is gyakran 30—40 főt jelentett. A had különösen családi ügyekben tartott össze, őrködött a családi vagyon fölött s a család rangjának megőrzésén. A had hierarchiája laza volt; a kiscsaládok őrizték a maguk autonómiáját, de a
