Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

Igen lényeges kiváltságnak számított ebben az időben, hogy évente három országos vásárt és heti vásárokat is tarthattak (13. pont).

43 A közösség „eddigi bizonytalan pecsétje helyett" Bocskaitól a földviasz alkalmazásával pontosan körülírt pecsét használatára kapott jogot. A pecsét — az oklevél utasítása szerint — egy hős alakját ábrázolta, díszes öltözetben, buzogánnyal, „mintegy a fejedelmi méltóság eszméjét élő alakban megtestesítve", ezzel a körirattal: „Pro Deo et Patria" (9. pont).

44 A polgárok minden javaikkal szabadon végrendelkezhettek. De ha valaki törvényes örökös nélkül halt meg s végrendeletet sem tett, javai nem a fiskusra, hanem a közösség egészére szálltak (4. pont). Úgyszintén a közösséget illette meg azoknak a vagyona, akik halálos bűnben elmarasztaltattak. 3. A taksás városok adóján kívül felmentést kaptak az állami adók alól. A kiváltságlevél Kismarját felmentette minden census, rendes és rendkívüli adó (contributio, subsidium, lucrum camerae) alól, kivéve a taksát, amelyet az országgyűlésen időnként rónak ki a helységre. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy a város az állami adók tekintetében az úgynevezett taksás városok jogát kapta meg.

45 Az erdélyi országgyűlés az ilyen városok adóját egy összegben állapította meg, s az egy összegben kivetett adót a város elöljárósága maga szedte be és adta át az adószedőknek. Ez az adózási rendszer nagy előnyt és kedvezményt jelentett. A kiváltságlevél felmentette a kismarjaiakat a királyi kincstárnak eső vámok (vectigalium, thelonium) alól is. Nem tartoztak a hadseregnek és a váraknak élelmet adni s mentesültek mindennemű katonai beszállás alól (12. pont). Posta vagy futárlovakat sem tartoztak adni (15. pont). A kismarjaiak ezeknek az adómentességi kiváltságoknak — több-kevesebb módosulással — egészen 1848-ig birtokában maradtak. (A mentesítések jelentősége főként akkor domborodott ki, mikor később, a XVIII. század folyamán katonai executiókkal nyomorgatták a jobbágyfalu népét.) 4. Tizedmentesség. A kiváltságlevél a kismarjai közösséget felmentette az egyházi tized alól, pontosabban attól, hogy a tizedet az egyházi főhatóságoknak kelljen kiadniuk. A tizedet ugyan be kellett szedniük, de a bíró tartozott azt egészében a helybeli református papnak, valamint a kismarjai iskola tanítóinak és növendékeinek hasznára, fizetésére és fenntartására fordítani (12. pont). Ez a kérdés a XVII. században bizonyos tekintetben természetesnek tűnt, hiszen ismeretes, hogy a terület tizedszedési jogát gyakorló váradi püspökséget az erdélyi fejedelmek szekularizálták. A XVIII. század elejétől azonban a püspöki széket elfoglaló váradi püspökök nem akarták elismerni a kiváltságlevélnek ezt a pontját, s ebből — mint később látni fogjuk — csaknem az évszázadon áthúzódó per keletkezett. T2