Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

makkoltatni. Ezzel szemben a kismarjaiak beengedhetik idegenek disznóit is erdeikbe, de a makkoltatásért járó disznótized és bármely jövedelem két egyenlő részre osztandó. Egyik fele a községnek marad egyházi és iskolai célokra, másik fele pedig Nagykerekibe Bocskainak, illetve leszármazottainak szolgáltatandó be. Ennek fejében a Bocskaiak mindenkor kötelesek Kismarját bármilyen fejedelem előtt és bármilyen támadással szemben kiváltságaikban megvédeni. Ha pedig Kereki vára idegen kézre kerülne, a makkoltatási jog teljes egészében a kismarjaiakra száll, s ezek a jövedelmek a község, az egyház és az iskolák fenntartására fordítandók. A falu e kiváltságokkal valójában kiszakad a kereki uradalomból, önállósul. Az önállóság szempontjából nagy jelentőségű az a körülmény, hogy ugyanakkor a község minden földesúri jurisdictiótól független, önálló bírói hatalmat, teljes önkormányzatot nyer el. A földesúri joghatóság kiküszöbölése szempontjából nem kisebb jelentősége van a kiváltságlevél ama rendelkezésének (6. pont), hogy Kismarján nem fognak nemesek tétetni (creabuntur), vagy ha igen — akár bentiek, akár idegenek — nemesi kiváltságaik nem állhatnak ellent annak, hogy teljesen a közösség jogai és terhei alá legyenek vetve, ellenkező esetben a kismarjai bíró javaik kibecsültetésével őket a helységből eltávolíthatja. Végül is tehát Kismarja nem fizet földesúri adót, nem tartozik földesúri bíráskodás alá. A valóságban ez azt jelentette, hogy a közösség kiszabadul a feudális kötelékekből. E feltűnő jogok a későbbi korokban valóban szemet szúrtak a hatalmasoknak; nem akarták megérteni a kismarjaiak szabadságát, s — mint később látni fogjuk — pert indítanak a privilégiumok ellen. 2. A kiváltságlevél fontos intézkedése, hogy biztosította a községnek az önkormányzatot. A jobbágy községek belső önkormányzati rendje — a hagyományok figyelembevételével a — földesúrtól függött. Kismarja a fejedelem privilégiumlevele értelmében — mint láttuk —- nem tartozik földesúri hatalom alá. Ez szükségszerűen azt is jelenti, hogy teljesen önállóan rendezi belső életét, önmagát kormányozza, sőt bizonyos mértékig jogainak védelmére is berendezkedik. Bocskai István ebből a célból a magyar mezővárosok mintájára határozta meg Kismarja önkormányzatát. Ennek értelmében az egybegyűlt község egy évre bírót, lelkészt, és esküdteket választ. A bíró az esküdtekkel a lopás, rablás, gyilkosság, gyújtogatás és minden egyéb súlyos bűnökben ítélkezhet. Ezek a megnevezett bűncselekmények az úgynevezett közbüntettek (publica erimina) voltak, melyek felett csak pallos joggal rendelkező s halálbüntetés kiszabására is felhatalmazott bírói jog birtokosai ítélkezhettek. A bíró a közösségnek felelősséggel tartozott s ha hivatását nem közmegelégedéssel teljesítette, őt az év lejárta előtt felelősségre vonhatta és hivatalától megfoszthatta. (3. pont.) Egyébként a kiváltságlevélnek mindjárt az első pontja arról rendelkezett, hogy egy-egy kismarjai ember tanúsága két parasztrendűével érjen fel. (Ez nemesi jellegű kiváltság.) Az is az önkormányzatot tette teljessé, hogy a helységbe bárhonnan szabadon költözhettek be jobbágyok, s ezeket volt földesuruk nem vihette vissza (8. pont), viszont a beköltözőknek tisztességes családból való származásukat a bíró előtt igazolniuk kellett, s az egész közösség előtt hittel kellett magukat lekötniük, hogy a város törvényeinek alávetik magukat (7. pont). A földesúri hatalom alól való kiemelésből és az önkormányzat elnyeréséből következett, hogy a közösség szabadon szedhette a feudális birtokkal összekötött úgynevezett kisebb haszonvételeket. Tehát a Berettyó folyón saját területükön malmot építhettek, s ennek jövedelmét a közösség hasznára, a szombati őrlés hasznát pedig a pap és a helység iskoláinak javára kellett fordítaniuk (11. pont). I r