Molnár József: Görög Demeter (1760-1833) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 30. Debrecen, 1975)

Csokonai és Görög Demeter

pedig Debrecenben 1-ső július olta ingyen járatják újságjukat és így még Pataki examen előtt elkezdték. Ma írok nekik is."

25 Sajnos ez a levél nem maradt fenn, sem a válasz, pedig ettől kezdve haláláig munkáinak kiadása ügyében állandó levelezésben volt Márton Józseffel. Csokonai csak az 1802. március 2-án írt Márton-levélből értesül, hogy a Magyar Hírmondónak megvan az új szerkesztője, aki nem más, mint osztálytársa, Császár József,

20 aki Mártonnak ehhez a leveléhez nagyon baráti és kedves hangú levelet csatolt. Márton József leveléből értesülünk arról, hogy Csokonai bizonyos kérésekkel is fordult hozzá. Egyik ilyen utalás arra mutat, hogy Csokonai Márton József által kérte Pánczél Dánieltől, a Bétsi Merkurius szerkesztőjétől a lap azon példányát, amelyben a Szilágyi Ferenc által most felfedezett Egy szerencsétlen Léleknek az égig való fel-emelkedése (eredeti címe: Az én életem volt) megjelent.

27 Márton levelében ez áll: „Pántzél Barátomnál kikerestetem, ha meg lessz, a tudvalévő Elégiával ékeskedő Merkúrt, de ő igen gondatlan, abban hogy maga sem tartotta meg azon Munkáját!"

28 Csokonai Mártonnak írt levele mellékleteként Tudósítást is küldött a Magyar Hírmondónak az általa fordított Kleist Tavasz-ának megjelenéséről. Erről Márton így ír: ,,A Tudósítást a mai Üjságba betenni tellyes lehetetlen volt. Bé tétetem a jövőben s a kurírba is."

20 Meg is jelent a Hírmondó 1802. március 5-iki számában. Csokonai Mártonnak küldött levelében egy költeményt is, amelyre így ad választ: „A Kerekesre írt verseket ki nem adjuk, foglaljon helyet inkább másutt mint a Hírmondóba."

30 Görög Demeter a maga és szerkesztőtársa dicséretét zengő közléseknek közreadásától mindig tartózkodott, s a Csokonai által küldött vers az 1802ben írt Görög úrhoz címen fentmaradt költemény volt : Megholt egy haza embere, Megholt, és idegen por fedi Bécs alatt A fáradt Kerekest: jövel, Gyászos Melpomené! s éjjeli sípodon Jajdíts bánatos éneket. A buzgó hazafit zengeni szent erény. Ah, jó szíve, magyar tüze Közjóért pihegő lelke, serény esze, Ah, érette esenkedő Népünk, mind kicsinyek voltak az ég előtt. Megholt! s jókori fátuma Minden jámborokat búba mérite bé, S főként tégedet, óh Görög! Óh bajtársa s igaz Dámona őneki Ülj sírjára, hazámfia! S gyászolván keseregd tiszta barátodat, Én, — mert szívbeli bánatod Megnémít, — ki fogom zengeni siralmad.

31