Molnár József: Görög Demeter (1760-1833) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 30. Debrecen, 1975)

A mecénás

cudós hazánkfia gr. Szétsényi őexc. titoknokja Bárány Péter úrnak 30 arany érdempénzzel lett megtiszteltetésének. Kerekes úr szállására sereglett öszve délután 5 órára az említett kis Gyülekezet, mely is a Ns Magyar Testőrző Seregnél szolgálatot tévő főstrázsamester Bárótzi, s hadnagy Illos és Vattay. Ájtatos oskolabéli atyák T-T. Henyei s Kibling; Dr. Decsy, gr. Szétsény őexc. titoknokja Bárány, fia nevelője Tibolth s udvari dr. Kis; tanuló ifjak Szabó és Bara, végre Görög és Kerekes, és azoknak segítője Zilinsky urakból állott. — Megköszönte Görög úr mindeneknek előtte a hivatalos vendégeknek megjelenéseket, előadta annakutána, hogy a Lélekről való Tudományra ez előtt 2 esztendőkkel feltett 30 arany érdempénz 3 rendbéli munkáknak dolgozását s felküldését eszközölte . . . Ezúttal Bárótzi főstrázsamester úrnak, ennek a magyar literatura édesattyának kezébe ajánlotta Görög úr egy rész szerént arany, rész szerént arannyal elegyes zöld selyem fonalakból kötött erszényben az érdempénzt, hogy azt a nyertes tudósnak általadni méltóztassék. Elfogadván az említett nagyérdemű úr ezen ajánlást, következendőképpen szólalt meg: Drága jó Uraim! s rész szerént kedves Barátaim! Bármely kedvesek legyenek is énnekem mindazok a foglalatosságok, melyek hazámnak hasznára céloznak, és bármely mohósággal fogadjam a legkisebb alkalmatosságot is, melyben nemzetem előmenetelére, hacsak távulvaló eszköz lehetek is: nem titkolhatom mindazonáltal feltalálhatatlanságomat azon kötelességben, melynek most teljesítésére választattattam. Nékem, kinek a végzések még fiatal esztendeimtől fogva azt rendelték volt el, hogy fejedelem oldala mellett fegyverrel tenném testi hivatalomat, most egyszersmind az a sorsom történik, hogy a Lélek Tudományáról írt tanult munkának jutalma én általam szolgáltassák tudós szerzőjének kezébe. Nem ítéltek meg azért, jelenlévő drága jó Uraim, ha Márs szolgája létemre hijánosan teszem Minerva oltáránál kötelességemet. Köszönöm azért, Kedves Barátaim, kik rugó tollai voltatok ily hasznos végre lett öszvejövetelünknek, mind magam, mind pedig nemzetünk nevében köszönöm, hanyatló nyelvünk éleszgetésében mutatott fáradhatatlan szorgalmatosságtokat. Köszönöm, hogy elfelejtkezvén magatok hasznáról önnön költségetekkel sem sajnáljátok áztat előmozdítani. Köszönöm, hogy dicséretes példátokkal közhaszonra bírjátok a természetnek vélek közlött adományait; de még többet is köszönhetek tinéktek. A Ti szorgalmatosságtok nélkül sok kedves atyánkfiainak, kinek hazánk boldogságáért vitézi erekből csorgott nemes vérek, a halálnak setét éjszakája borította volna el érdemes neveket: Ti pedig kiragadván az örökös feledékenységnek mélységéből, a Dicsőségnek Templomába helyeztettétek őket. Hát néked, kedves Barátunk, Szerzője ennek a Lélek Tudománynak, ha midőn megtekintjük, hogy a tanultak éppen annyira haladják meg a tudatlanokat, mint amennyiben az emberek feljebbvalók az oktalan állatoknál: minemű köszönettel nem tartozunk elmédnek ily szép szüleményéért, melyet magyarainkkal közleni kívántál! — Nem sajnállottad fáradtságodat, azt az egekből lopott tüzet, azt a valóságos isteni szikrát, mellyel valaha Prometheus a lelketlen embereket megelevenítette, közöttük is felgyulasztani. Igyekeztél közelebbről is megesmértetni velünk a Léleknek