Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok II. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 29. Debrecen, 1975)

Popovszki, Ivan: Ecsedi István és „A bolgárok földjén” c. útleírása

háromkötetes műve, „A dunai Bulgária és a Balkán" érdekes történelmi, néprajzi, gazdasági, politikai ismeretek forrása. Igen nagy érdemei vannak Kánitznak felszabadító mozgalmunkban és a bolgár kultúra széleskörű propagálában is. A következőkben mint irodalmi alkotást szeretném elemezni, hacsak futólag is Ecsedi István könyvét. Ecsedi kétség kívül meg volt áldva művészi elbeszélő, leíró tehetséggel. Ez tette lehetővé azt, hogy néprajzi adatokat művészi útleírás formájában közöljön, kétszeri utazásának tapasztalatai, benyomásai alapján. Mint maga is hangsúlyozta könyvének előszavában, arra törekedett, hogy mondanivalóját vonzó, érthető formában adja elő, hogy az olvasók széles köre megérthesse, s érdeklődéssel olvassa öreg, fiatal egyaránt. Határozottan megállapíthatjuk, hogy a szerző elérte célját. Ecsedi jól ki tudta választani az érdekes történeteket, s nagy érdeklődést keltve mutat be színes egyéniségeket. Utazásának egyes mozzanatait legjellemzőbb részletei kiemelésével, plasztikusan írja le. Ezekhez az írói erényekhez járul még a szerző közvetlen elbeszélő stílusa. Az olvasó figyelmét már az első oldalaktól kezdve megragadja, szinte észrevétlenül Ecsedi útitársává válik, hogy részese legyen az utazás kellemes s kevésbé kellemes perceinek egyaránt. Itt szeretnék hivatkozni Ecsedi bulgáriai tartózkodásának első mozzanatára. Kaszpicsánból Madarába utazott egy sötét, esős éjszakán, amikor a török kocsis az utazók számára ismeretlen úton hajtott a sötétségben s kétség és félelem fogta el őket, s egy magyar közmondást idéztek: „Törököt fogtunk, de nem enged". Hivatkoznék természetesen más részletekre is, amikor az olvasó átéli a szerző élményeit, kalandjait, együttérez vele, megosztja gondolatait. Ecsedi jó irodalmi érzékkel rajzolja le a természetet is. A Dunát, az élénk kikötőket, Budapest ezernyi fényét - utazásának kiindulópontját. Nagyon hűen és lelkesen ábrázolja országunk egyes tájait, az Iszker völgyét, a Sipka szorost, a rózsavölgyet stb. Kitűnő, finom megfigyelőképességgel észreveszi azt is, ami mások figyelmét elkerüli. Leírja például a virágzó rózsabokrokat, amelyek virágai mintha elrejtőznének az ágak közé, s érdekes összehasonlítást tesz: „Nem néznek, hanem csak kukucskálnak kifelé, mint a szégyenlős lányok." Kitűnő írói érzékkel ábrázolja könyvének egyes alakjait. Általában takarékosan bánik a kifejezési eszközökkel. De ettől függellenül a bemutatott személyek - a testes, fekete Musztafa és fia, a fürge, kicsi Ali, a félkezű Juszien Csolak, vagy az udvarias Mityó bácsi - élőn, elevenen állnak előttünk. Mi, akik olvastuk „A bolgárok földjén" című könyvet, szerzőjét éles elméjű, szellemes, érzésekben gazdag, jó humorú embernek ismertük meg. Könyvének egy-egy lapja őszinte örömöt, nevetést váltott ki belőlünk jó humorával, így amikor a görög valuta szófiai beváltásáról, vagy az utcai fényképésznél készült pillanatfelvételről, vagy a madarai sziklákon rendezett mulatásról, kjulevcsai borbély-kávéházban tett látogatásáról ír; vagy ahogy a csirkékkel, bivalyokkal, birkákkal, s emberekkel vegyesen megrakott hajón való utazást festi le. Szeretnék utalni Ecsedi olyan itt-ott elejtett szellemes megjegyzésére is, mint az, hogy mindenütt a világon az ügyvédek bánnak legjobban a pénzzel, s a sofőrök tudják legjobban, hogy hol található a legjobb innivaló. „A bolgárok földjén" azt a fő feladatot tűzte ki céljául, hogy megismertesse az akkori magyar olvasóval Bulgáriát. De e könyv a mi számunkra is hasznos olvasmány. Lehetőséget nyújt arra, hogy láthassuk, milyen volt országunk félévszázaddal ezelőtt. Lelkiismeretesen írta meg útirajzát egy külföldi, akinek sok érdekes benyomása, észrevétele, pontosan dokumentált anyaga mai szempontból is jelentős számunkra, bolgárok számára. Több olyan történetet