Endes Mihály: A székipacsirta (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 27. Debrecen, 1975)

]yik. Így a pacsirta szerepe mindössze a legelőként használt területek biológiai védekezésében mutatható ki. A székipacsirta ellenségei A székipacsirta, mint egy adott életközösség tagja, egyúttal az ott kialakult tápláléklánc egy szeme, és így ellenségei is vannak, amelyek pusztítják. Bár olyan faj, mely kizárólag pacsirtánkra specializálta volna magát, nem ismeretes, de sok a szárnyas és négylábú állat, amely tizedeli. Az idős példányok pusztítói főleg a ragadozó madarak soraiból kerülnek ki. Többségük élőhelye nem azonos a székipacsirtáéval, táplálkozóterületük azonban kiterjed arra. A vércse, bár aránylag ritkán, főként a még nem teljesen röpképes fiatalokra vadászik. Májusban, de méginkább június és július hónapokban számos ragadozó madár jelenik meg a területen. A különböző ölyv, kányafajok, de a parlagisas is kisebb rágcsáló állatokra való vadászatuk közben olykor pacsirtát is fognak el. A pusztát környező erdőkben fészkelő kaba fiókáinak kikelése után gyakran párjával együtt jelenik meg meglehetősen rendszeresen, kifejezetten a pacsiilákra vadászva. A kotló madár, de a fiókák legveszedelmesebb pusztítója is, a menyét, a hermelin, és a juhhodályok környékén élő görény, nemkülönben a róka. Az utóbbinak lakott kotorékát nagyobb, összefüggő, ember által ritkán járt pusztán csaknem minden takarás nélkül találtam, környékén több madárnak megfelelő mennyiségű székipacsirta tollal. A felnőtt madarakénál jóval nagyobb a fészek, ill. a benne levő tojások és fiatalok veszélyeztetettsége. Ennek magyarázatául az utóbbiak mozgásképtelensége, helyhezkötött volta szolgál. A madarak közül a legtöbb kárt a vetési varjak okozzák, amelyek a puszta sokszor néhány fából álló kis ligeteiben, erdőcskéiben is telepesen fészkelnek, és a fiókanevelés idején nagy számban lepik el a nyílt területeket. Székipacsirta fiókák elhordásának tényét e faj részéről magam is láttam. Gyakorlatilag ugyanez vonatkozik a pusztán „szocskéző" gólyákra is. A kár jelentős részét az átnyaraló kisebb-nagyobb társaságokban megjelenők okozzák. Itt előtérbe kerül a négylábúak szerepe is. A tojások eltűnéséért a sün és a gyakori hörcsög is felelős. Ami a mezei pockot és az ürgét illeti, mindkét rágcsáló sokszor néhány méterre él a pacsirtafészektől, de károsítást részükről sohasem észleltem. A székipacsirta parazitái közül eddig a belében élősködő Cestoda és a Trematoda fajok kerültek elő, az előbbi nagyobb számban. Fészek-parazitizmust, tehát székipacsirta fészkében kakukktojást sohasem találtam, és az irodalom átnézése során sem bukkantam erre utaló adatra. Pacsirtánk élőhelyén a kakukk csak ritkán, véletlenül előforduló jelenség, a hatalmas, nyílt területeket ez a faj láthatóan elkerüli. Tekintettel arra, hogy a székipacsirta költőterülete gyakran juh és marha legeltetésére szolgáló hely is, felmerül a lehetősége annak is, hogy a legelő állatok a fészket eltapossák. Megfigyeléseim szerint azonban távolról sem ilyen súlyos a helyzet. Csak a legritkább esetben találtam bizonyíthatóan háziállatok által megsemmisített pacsirtafészket, ami feltétlenül alacsony pusztulási rátát jelent. Ugyanezt lehet elmondani a legeltetésnél nagy szerepet játszó terelő kutyákról is, amelyek szinte sohasem tesznek kárt a költésben.