Endes Mihály: A székipacsirta (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 27. Debrecen, 1975)

megegyező színű alfaj, melynek tollazata a vörös minden árnyalatát nélkülözi. (Érdemes megemlíteni, hogy a Hortobágy puszta szikes talajának színe is világosszürke, az ott élő C. br. hungarica színe mégis barnás tónusú!) Ha nyugatról kelet felé haladva megfigyeljük az alfajokat, feltűnik, hogy színük vörhenyesből fokozatosan szürkésbe megy át, majd az areal keleti felén a barnás tónus lép előtérbe. Mi okozza ezt a természetes körülmények között végbemenő változást és mi a jelentősége? Tény, hogy a toll színét alkotó festékanyag kialakulása, viselkedése a madár anyagcseréjének függvénye, amelyet végső fokon természetesen a környezet befolyásol. A legjelentősebb tényezők a környezet hőmérséklete és a levegő páratartalma. Meleg, páradús környezetben a tollazatban a sötét, feketésbarna festékanyag (eumelanin) van túlsúlyban. A száraz, forró klíma viszont a halványabb, fakóbb, vörösbarna pigment (phaeomelanin) megjelenését idézi elő. Ez az ún. ,,sivatagszín", ami a hőmérséklet emelkedésével, ill. a páratartalom egyidejű csökkenésével fokozatosan előtérbe kerül. Ha összehasonlítjuk Észak-Afrika és Ázsia székipacsirtáinak élőhelyét, megállapítható, hogy a madarak eltérő klimatikus faktoroknak vannak kitéve. Észak-Afrika és Irán például kb. azonos szélességi fokon fekszik. A napfény és az ultraibolya sugárzás, valamint a csapadék mennyisége is nagyjából ugyanaz. (Az utóbbi Biskránál 177 mm, Tedzsennél, Transzkaspiában 137 mm.) Különbség van azonban a két terület között a hőmérsékletet illetően. Irán és Turkesztán relatíve hűvösebb Észak-Afrikához képest, így e helyeken a pacsirták tolla sötétebb árnyalatú. Ez a következtetés azonban még nem tekinthető véglegesen lezártnak. (Vaurie 2.) Számos megfigyelés utal arra, hogy a székipacsirta (de más pacsirtafajok 2. kép. Bal oldalt egy Calandrella br. brachydactyla, jobbra Calandrella br. hungaricák. Feltűnő a fej, ill. hát csíkozásának eltérő mértéke. (Szerző felvétele)