Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 26. Debrecen, 1974)
Módy György: A magyar emigránsok nyomában Sumenben
Az emigránsok életkörülményeiben súlyos következményeket hozott magával az osztrák konzul elleni támadás. Kossuth írásbeli nyilatkozata ellenére, melyben az emigráció hivatalosan elhatárolta magát a felelőtlen személyek akciójától, a török kormányzat elrendelte, hogy minden emigráns hagyja el a városbeli szállását. Kossuthot is átköltöztették a város töröklakta részébe, igen sokan pedig kénytelenek voltak a gyalogsági kaszárnyába költözni. Bizonyos, hogy az osztrák konzult ért inzultus arra is jó okot szolgáltatott a török hatóságoknak, hogy a forradalmi emigráció és a bolgár lakosság között létrejött kapcsolaton lazítson s az emigránsokat jobban megfigyelés alatt tarthassák. Hatásuk ugyanis a bolgár lakosságra „nem kívánatos" volt. Tudjuk, hogy a helyi művelődési élet egyik vezetője, a bolgár szellemi és politikai megújulás rendíthetetlen híve, a tehetséges Száva Dobroplodni, az egyik bolgár iskola tanítója Kossuth személyes jóbarátja lett. Üjságcikkeket fordított a kormányzónak, beszélgetéseik nyomán a török rabságban élő bolgár nép művelődési és politikai igényei tárultak fel Kossuth előtt. A magyar emigránsok akkor fűzték igazán szorosra kapcsolatukat a bolgár lakossággal, amikor Kossuthnak és mintegy hetvenöt kísérőjének az emigráció minden törekvése ellenére 1850. február 16-án el kellett hagyni a baráti Sument, a szeretet és vendéglátás szálaival összekötött bolgár házigazdákat. Kossuth a gyalogsági kaszárnya udvarán vett búcsút az ottmaradóktól s amennyire bizonytalan sors elé indult, a szabadságharc vezérének távoztával a sumeni bolgár társadalom annál nagyobb szeretettel vette körül az emigránsokat. Február 23-án Bem tábornok vezetésével egy másik csoportot indítottak el Kisázsiába. Kossuth eltávolításával az emigráció kezdett széthullani. Ekkor még közel háromszáz magyar maradt Sumenben Vay László százados vezetése, parancsnoksága alatt. A török kormány minimális anyagi támogatást, napi két és fél gurust biztosított. így a kényszer is, de méginkább az élet rendjébe való természetes visszatérés vezette a menekülteket arra az útra, melynek során ki-ki törekedett a maga szakmájában, mesterségében beilleszkedni a sumeni társadalomba. A török kaszárnya börtönszerű falai közül a legtöbben hamarosan kiköltöztek a város bolgár negyedébe. Az emigránsok egy része hónapok múltán hallgatott az osztrák kormány hamis ígéreteire és hazatért, más részük pedig Kossuth ajánlatára Amerikába indult. 1850. július 7-én a török kormány bejelentette, hogy az emigráció mint szervezett csoport megszűnt. Mindenki elköltözhetett s kereshetett munkát ott, ahol akart. A legtöbb emigráns elhagyta Sument, de azért jó néhányan maradtak. 8 A sumeni emigráció - különösen a magyarok - hatása az ott töltött hónapok alatt eléggé jelentős volt a helyi bolgár társadalomra, mind gazdasági, mind elsősorban művelődési tekintetben. Kiváltképpen a magyarok között sok volt az iparos. Kőművesek részt vettek iskola, raktárépületek és magánházak építésében. A magyar szabók példamutatása nyomán terjedt el a helybeli mesterek kezén az addig „francia ruhának" hívott nyugati szabású öltöny és felöltő. Száva Dobroplodni azt írja önéletrajzában, hogy 1842-ben még csak hárman hordtak Sumenben európai szabású ruhadarabokat. Az emigránsok viszont mind pantallót, jól szabott kabátot, inget, nyakkendőt viseltek. Ruházkodásuk természetesen legelőször a sumeni fiatalságra hatott, később, amikor a magyar szabók után a bolgár mesterek is így szabtak-varrtak, az idősebbek közül is többen az emigránsok ruházkodását követték. Az emigránsok feleségei pedig a bolgár asszonyokat tanították meg az övékéhez hasonló ruhákat varr8 Djankova i. m. 42.
