Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Dramatikus játékok Nádudvaron

emelve felrántja a csuklójára kötött tyúkot. A jelenetet a résztvevők nevetése kíséri. Nagy derültséget vált ki a násznagy megtréfálása, aki üres tányért tartva nézheti, hogyan repül a tyúk. A násznagyot tréfáló szokás az is, amikor két egymásra helyezett poharat nyújtanak át a násznagynak azzal a feladattal, hogy a felső pohárba töltött bort úgy igya ki, hogy a poharak ne dűljenek el, s az alsó pohárban az abba töltött víz benne maradjon. A produkciót élénk figyelemmel kíséri a násznép, s elismerés vagy kacaj zárja le a jelenetet aszerint, hogy sikerül-e vagy sem a násznagynak a feladatot megoldania. A koszorúslegények és a koszorúslányok egymást a következőképpen tréfálták meg. A lakodalmi vacsora felszolgálása után a koszorúslegények, akik a munkát a íullér vezetésével végezték, a konyhában fogyasztották el a vacsorájukat. A koszorúslányok a vacsora alatt csontot gyűjtöttek, tyúklábat, nyakat stb. Tányérra rakták, leterítették s beküldték a koszorúslegényeknek jó étvágy kívánásával. A tréfát a legények viszonozták : a tyúk nyakát egy tányérra tették, s az egyik végéhez két főtt tojást helyeztek. Vagy: a tyúk lábszárcsontját, s ahhoz a kakas heréjét tették és egy másik tányérral leborítva küldték a koszorúslányoknak. Ez utóbbi a kakas heréjével, az előző pedig formailag is a phallust szimbolizálta. Amikor a leányok az „ajándékot" meglátták, a jelenlevők derültsége közepette egymást kínálgatták vele. A vacsorát követő asztalbontás után a házai kiseperték. A szemetet a legények tréfából szétrúgták, s emiatt a leányok a seprűnyéllel „verték" őket, civódtak. Ez alkalmat adott a legényeknek arra ,hogy „védekezésül" a nagy visongás közepette a leányokat megölelgethessék, „a farukat megtapogathassák, a szoknyájuk alá nyúlhassanak". Az utóbbi egy-két évtizedben alakult ki az a „vaskosabb" tréfa, amikor e

9Y ~~ ajándéknak szánt új - gyermek éjjeli edénybe sört töltöttek, s virslit tettek, majd a menyasszonynak nyújtották át. Hasonlóan a menyasszonyt tréfálták meg a menyasszonytánc alkalmával adott egyik nagy, szépen díszített ajándékcsomaggal, amelynek a felbontását a násznép nagy érdeklődése kísérte, s nagy nevetése követte, amikor a hatalmas csomag mélyéről előkerült az ajándék: egy cucli. Ilyen és ehhez hasonló tréfák, vidám percek a résztvevők hangulatát erősen emelték. A macskurások megjelenése, majd pedig a lakodalomban részt vevő legények dramatikus játéka a már kialakult helyzetbe jól beilleszkedett, s a játékosok és a nézők között a kontaktus pszichikailag is nyomban létrejött, hiszen arra az előzmények a legjobb lehetőséget teremtették. A századfordulóig a dramatikus játékok bemutatási helye volt a fonó is. A kendertermesztés csökkenésével azonban a fonó szerepe háttérbe szorult és így Nádudvaron a 20. század elején a játékoknak ez a helye külső tényezők miatt elsorvadt. A téli időszak közös munkaalkalma volt a tosztóka, a tollfosztó is. Nádudvaron az első világháborúig nagymérvű libatartás volt. A meghizlalt s levágott libáknak a tollát a gazdaasszonyok összegyűjtötték, többnyire az év folyamán levágott baromfik tollát is, és téli estéken ezeket fosztották. Egy-egy háznál összegyűltek az asszonyok, lányok, jó ismerősök, szomszédok, fiatalok és idősebbek, akik estéről estére együtt fosztották a tollat. A macskurások a fosztókákat felkeresték, s a jelenlevőket szórakoztatták. A fosztókába többnyire a halottas, a részeg ember és felesége, a cigányok íuru árulása, a dongózás, a suszterolás és a halárulás jelenetet mutatták be. Az 1900-as évek első