Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)
A farsang temetése a hertelendyfalvai székelyeknél
tették lajtorjára a halottat, hát megfogta és megtapogatta, tetőtől talpig. Ami csak zsírosat lehetett mondani, az csak mind azt mondhatott, ami az egész világ előtt el nem mondható. Olyan 18 éves voltam. Ott álltam a legény mellett, hallgattuk. Hát egyszer csak kezd a föld alattam megnyílni. El kell süllyedni, hát ezt nem lehet talpon állva meghallgatni. Elsomfordáltam félre a sarokba. A legény meg jön utánam, mert tudta, hogy én szégyellem magamat, mert olyasmit mondtak. Nem volt illő, igazán nem volt illő. Hát így én hallottam egypárszor a siratást, de az a siratás nem elmondható. A nép körülállta a halottat. Nevették, kacagták. Ügy, hogy mink azt gondoltuk, hogy a kocsmának a fedele felrepül attól a nagy röhögéstől." Az említett felújítás alkalmával Erős Teréz siratta a halottat, azonban ő olyan „zsíros szavakat" nem mondott. A visszaemlékezésekből kitűnik, hogy a hertelendyfalvai temetési játékban a sirató szöveg erősen bővelkedett obszcén kifejezésekben s a „tapogatás" pedig a penisre irányult. A siratás után az ún. vornyik-tánc következett, a halott körülvitele a faluban. Ez már hamvazószerdán volt a reggeli órákban. Két, esetleg több legény megfogta a létrát és vitték a halottat. Az addigi szereplőkhöz csatlakozott a hamúbotókás. A halottra vigyázott. Kezében tartott egy botot, amelynek a végéhez hamuval töltött harisnya volt kötve. Azzal ütött azokra, főleg a kísérő gyerekekre, akik a halotthoz akartak nyúlni. Kísérte a halottat ,,az egész falu." „Nem dolgozott akkor senki. Mindenki a temetésen volt." Mindenki, aki a kocsmában jelen volt, részt vett a felvonulásban. A táncosok párosával mentek. Énekelve vonultak, a vornyik-tánc énekeire : J = 400 'TT^—1 m —i m — •— m • • i M _ V i 1 m —i * r —H r m —i r —t P 1 1. A kutyának tarka lába, A macskának kesely lába. A kuttoron hever, mamaligát kever, Hopv, hopp, hopp!
