Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

kellemetlenül hatott itt reám, és sok mindenféle szélsőségekkel kelle találkoznom. Az eszmék melyeket magammal hoztam, nem állottak összhangzásban azokkal, melyeket itt találtam; kor- és pályatársaim gyakran fön akadtak az én népelmű gondolkodásom s ezzel ellentétben bölcseimi rideg criticismusomon, mint ki különös előszeretettel ragad mindent értelme kérlelhetetlen bonczkése alá; de mindent összefogva mégis, eszméink és szokásaink ezen különválása érdekessé tett sok ifjú pályatársam előtt, s tudván, hogy én szintoly őszintén szeretem a szabadságot s ragaszkodom az emberi értelmiség tiszteletéhez mint ők, új s valami független egyéniséget láttak bennem; vonzalmat és becsülést éreztek irányomban. E vonzalom és becsülésnek csakhamar fényes tanúságát is adta irányomban a fővárosi ifjúság többsége. Történt ugyanis, hogy a Lipthay Sándor vezetése mellett, az Illucz Oláh János által szerkesztett clericalis irányú „Nemzeti Űjság"-ban egy kemény tartalmú czikk jelent meg a fővárosi ifjúság ellen, Az volt a czikkben különösen kiemelve: hogy: „az ellenzék hamis „közvéleményt" erőszakoskodik előteremteni; mystificalja az egész országot, s e bűnös merényletben részint a tudatlan pórnépet, részint a nemzet léha, könnyelmű s kártyaasztalok és bordélyházak nyoszolyáinál rothaszkodó ifjúságát használja föl eszközül." Ezek voltak ama banális czikk legszurdalóbb fullánkai, vegyítve némely Ancillon periphrasisaiból lopott olcsó „paterna monita^-Yk&X. E czikk rendkívüli ingerültséget, zúdulást és zajgást támasztott, különösen a fővárosi fiatalságban. Többen mint ezren, azonnal a Pilvaxba siettünk, gyűlést tartottunk, a „Nemzeti Újságot" megégettük, s elhatároztuk, hogy szerkesztői ellen fényes elégtételre van jogunk. Sokan, egyenesen agyon akarták őket verni; a józanabb nagyobb rész ellenben azt végezte, hogy: miután sajtó útján történt a fiatalság méltatlan beszennyezése s rágalmazása, az incriminait czikkre vonatkozólag, elégtételt is a sajtó útján először szereznünk. Elhatároztuk tehát: hogy a hírlapokban mindenek előtt egy hatalmas reclamatiót" közlendünk. E „reclamatio" fogalmazásával, engem bízott meg a fiatalság, mint írót s Bölcsész tekintélyt. S c megtisztelő bizodalmat én, őszintén mondom, nem kevesebb remegéssel, mint örömmel fogadtam. Ismertem az ifjúkor túllángoló szenvedelmeit, melyeket enmagamban korán megtanultam fékezni; de felfogtam azt is: hogy a megbízásban reám nézve nagy megbecsülés is fekszik. Választanom kellett; de választani nem tudtam: mivel politikai elveim még nem voltak, s a viszontagságos élet jellememet inkább lággyá, mint keménnyé gyalulta. Megbízásom tárgyát s habozásom okát közöltem tehát Hunyadyval s barátaival. Ezek engem ezidétte állandóan támogattak rokonszenvükkel s befolyásukkal, s eszökbe sem jött eltérő nézeteimben támogatni. Én különösen tőlük tanultam meg: mint lehet átvinni gyakorlati életbe azon férfias méltányosságot, és mások szabadságának azon tiszteletben tartását, melyek a valódi szabadelvűség jellemét viselik. Hunyadi ó conservatív s aristocraticus szellemű férfiú volt. Semmitől sem iszonyodott annyira mint a mozgalmas élettől. Ö nekem azon tanácsot adta: hogy írjam meg ugyan a kívánt reclamatiót, de távol minden kihívástól, inkább mentegetődző s békülékeny szellemben. Én követtem a jó szándékú tanácsot s megírván a kérdéses „reclamatiót" - saját nevem aláírásával a „Nemzeti újság" szerkesztőihez küldöttem, kik azt rendkívüli készséggel s örömmel