Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

kellemetlenül hatott itt reám, és sok mindenféle szélsőségekkel kelle találkoznom. Az eszmék melyeket magammal hoztam, nem állottak összhangzásban azokkal, melyeket itt találtam; kor- és pályatársaim gyakran fön akadtak az én népelmű gondolkodásom s ezzel ellentétben bölcseimi rideg criticismusomon, mint ki különös előszeretettel ragad mindent értelme kérlelhetetlen bonczkése alá; de mindent összefogva mégis, eszméink és szokásaink ezen különválása érdekessé tett sok ifjú pályatársam előtt, s tudván, hogy én szintoly őszintén szeretem a szabadságot s ragaszkodom az emberi értelmiség tiszteletéhez mint ők, új s valami független egyéniséget láttak bennem; vonzalmat és becsülést éreztek irányomban. E vonzalom és becsülésnek csakhamar fényes tanúságát is adta irányom­ban a fővárosi ifjúság többsége. Történt ugyanis, hogy a Lipthay Sándor ve­zetése mellett, az Illucz Oláh János által szerkesztett clericalis irányú „Nem­zeti Űjság"-ban egy kemény tartalmú czikk jelent meg a fővárosi ifjúság ellen, Az volt a czikkben különösen kiemelve: hogy: „az ellenzék hamis „közvéle­ményt" erőszakoskodik előteremteni; mystificalja az egész országot, s e bű­nös merényletben részint a tudatlan pórnépet, részint a nemzet léha, könnyel­mű s kártyaasztalok és bordélyházak nyoszolyáinál rothaszkodó ifjúságát hasz­nálja föl eszközül." Ezek voltak ama banális czikk legszurdalóbb fullánkai, vegyítve némely Ancillon periphrasisaiból lopott olcsó „paterna monita^-Yk&X. E czikk rendkívüli ingerültséget, zúdulást és zajgást támasztott, különösen a fővárosi fiatalságban. Többen mint ezren, azonnal a Pilvaxba siettünk, gyű­lést tartottunk, a „Nemzeti Újságot" megégettük, s elhatároztuk, hogy szer­kesztői ellen fényes elégtételre van jogunk. Sokan, egyenesen agyon akarták őket verni; a józanabb nagyobb rész ellenben azt végezte, hogy: miután sajtó útján történt a fiatalság méltatlan beszennyezése s rágalmazása, az incriminait czikkre vonatkozólag, elégtételt is a sajtó útján először szereznünk. Elhatároz­tuk tehát: hogy a hírlapokban mindenek előtt egy hatalmas reclamatiót" köz­lendünk. E „reclamatio" fogalmazásával, engem bízott meg a fiatalság, mint írót s Bölcsész tekintélyt. S c megtisztelő bizodalmat én, őszintén mondom, nem kevesebb remegéssel, mint örömmel fogadtam. Ismertem az ifjúkor túl­lángoló szenvedelmeit, melyeket enmagamban korán megtanultam fékezni; de felfogtam azt is: hogy a megbízásban reám nézve nagy megbecsülés is fek­szik. Választanom kellett; de választani nem tudtam: mivel politikai elveim még nem voltak, s a viszontagságos élet jellememet inkább lággyá, mint ke­ménnyé gyalulta. Megbízásom tárgyát s habozásom okát közöltem tehát Hunyadyval s barátaival. Ezek engem ezidétte állandóan támogattak rokonszenvükkel s be­folyásukkal, s eszökbe sem jött eltérő nézeteimben támogatni. Én különösen tőlük tanultam meg: mint lehet átvinni gyakorlati életbe azon férfias méltá­nyosságot, és mások szabadságának azon tiszteletben tartását, melyek a valódi szabadelvűség jellemét viselik. Hunyadi ó conservatív s aristocraticus szellemű férfiú volt. Semmitől sem iszonyodott annyira mint a mozgalmas élettől. Ö nekem azon tanácsot adta: hogy írjam meg ugyan a kívánt reclamatiót, de távol minden kihívástól, in­kább mentegetődző s békülékeny szellemben. Én követtem a jó szándékú ta­nácsot s megírván a kérdéses „reclamatiót" - saját nevem aláírásával a „Nem­zeti újság" szerkesztőihez küldöttem, kik azt rendkívüli készséggel s örömmel

Next

/
Oldalképek
Tartalom