Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)
Önéletrajz
inkább udvarlót mint nevelőt látszott keresni, nem tudván kijönni, megint csak Pestre vonultam vissza. Itt, hogy megélhessek, újólag csak a nevelői és írói pályán kelle széttekintenem. Elsőleg is a „Jelenkor" s Vahot Imre „Divatlap"-}ánál lettem rendes külmunkatárs, de igen csekély fizetéssel. Néhány befolyásos jóakaróm által Hunyady Lajos úri házához is ajánltatván nevelőnek, az itt ajánlkozott állomást azonnal elfoglaltam s átvettem három fiúnak, u. m. Oszkárnak, Arthurnak és Ivánnak magánnevelését. Lakásom szemközt a megyeházzal, a régi „Komló" kert épületének első emeletén volt. Ez állásban csakhamar szerencsés voltam a családfők becsülését és jóakaratát annyira megnyerni, hogy Hunyady Lajos, kinek fényes háztartása akkoron a politikai nobilitásoknak is egyik gyülpontjául szolgált, méltónak talált arra, hogy számos barátaival s úri családokkal közelebbről megismertessen. E korban vette kezdetét első érintkezésem a politikai élettel is. V. Ez időben egész Magyarország, de különösen Pest, a legélénkebb politikai pezsgés színköre volt (1845). A megye zöld asztalánál, a „Nemzeti Kör", a „Gyülde", - „Iparegyesület" - s a „Védegylet" közgyűlésein Kossuth, Széchenyi, Deák, Szentkirályi Mór, Batthány Lajos és Kázmér, Szentkirályi Mór, Nyáry Pál s más számtalan jeles hazafiak, hazánk újjá születésének mozgalmai körül egy soha nem látott szellemi tevékenységet s közérdeklődést idéztek elő. A conservatív (fontolva haladó vagyis kormány-) párt épúgy mint a szabadelvű ellenzéki, - észt s lángoló honszerelmet majdnem egyenlő mérvben szállítottak a versenyküzdelembe. A „közvélemény" hatalmát egyébiránt Kossuth bámulatos ékesszólása s szellemi dictaturája alatt csaknem kizárólag az ellenzék uralta, mely magát „szabadelvűnek" nevezte. A fiatalság nem (ma)radhatott az eszmék és véleményharczok ezen sebes áramlatának kívüle. A fiatalság s különösen a „jurátusok" (ügyvédségre készülő joggyakornokok) nagy többsége fiatal kora egész hevével vegyült a politikai gladiátorok csatározásaiban. Valamint közgyűléseken ő képezte vala a karzat rivalgó közönségét, ő volt mintegy tárogatója a közvéleménynek is. A kiváltságtalan néptömeg még most vastag közönybe volt burkolva, s az 1836-40-diki lázas ingerültség és mámor, melyet Asztalos, Puszky, Kovács és Lovassy nagy reményű ifjak, később Wesselényi, s Kossuth bebörtönöztetése még a polgári rétegekben is előidézett - már már hűlni s elpárologni kezdett, mialatt az alkotmány sánczain kívül élő tömeg csak azon volt, hogy jó és biztos ülhelyet találjon magának, s mint előbb a boszú és szabadság áhítozásában, úgy gyönyörködött most a politikai pártharezok látványaiban. Kit ne érdekeltek volna ezen látványok, s hogy ne érdekeltek volna engem is? Nekem egyébiránt ez időtájban határozott politikai elveim még nem voltak; születésemnél fogva inkább a nép embere, nevelésemnél eszményi, s philosophiai tanulmányaimnál fogva doctrinair hajlamú - Guizot szerint. Egy asztrológiai munkám által azonban, melynek czíme „Az emberismeret elemei" (1845) jó véleményt ébresztvén magam iránt a fiatalság körében is, gyakrabban kezdtem megfordulni annak gyűlésezésein, melyeknek akkori helyiségéül a „Privolszky- később „Pilvax" - nevezetű kávéház szolgált volt. Sok dolog -to
