Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)
Önéletrajz
gusnak is tanára, a győri akadémiában. Ezen férfiú, észrevevén azt, hogy én immár a magyar irodalommal is foglalkozom, s hogy anyanyelvemet tisztán és nyelvtanilag mind beszélem mind írom, fölszólított s megbízott, hogy az ő híres „Psycbologia"-)ät fordítanám le latinból magyar nyelvre. 1 ' Meg is tettem ezt, s ő engem a fordításért ívenkint három forintjával fizetett, de a mű kiadásával, azon okból, mivel még több száz latin példánya készletben levén, s azok eladását várván - késedelmezett, - s így az én fordításom napvilágot azon körülményeknél fogva sem láthatott, mivel időközben Purgstaller is eredeti magyar „lélektant" írt, 115 s az én fordításom szükségtelenné vált. Meg kell még említenem Ránolder Jánost, ki jelenleg veszprémi püspök, s a magyar királyné kancellárja. 1 ' Ö a vallástudományra tanított bennünket, s egy igen művelt, gyöngéd jellemű férfiú s nagy nyelvész volt. Ö buzdított engem az olasz nyelv megtanulására, amire annál hajlandóbb voltam, minthogy egy nőrokonom - Ruber Mária - Olaszországba ment férjhez Anelli Hipolit osztrák századoshoz, Bozzolóban, s én hozzájuk készültem utazni s pártfogásuk fölhasználásával folytatni tanulói pályámat. Ez időben az orvosi pályára volt leginkább kedvem, s Olaszország a maga olajfás völgyei s narancs-erdőivel, Petrarcha s Dante sírhelyeivel, ellenállhatatlanul vonzott magához. A mathesisből egy rideg jellemű önző német Wolstein József volt tanárom, ki a kassai akadémiából tétetett át a pesti egyetembe; a históriából végre: Reisinger János, német piarista, kit szintén nem nevezhetek „lumen ecclesiae"-nek. Volt még ezen kívül egy tanárunk, ki az egész philosophiai facultas tanárai helyettesül alkalmaztatott, s ki Reisinger kinevezése előtt csaknem félévig oktatott a világtörténelemből. Ezen egyént Sztojanovics Lázárnak hívták, születésére nézve szerb egyén az illyr-bánáti határőrvidékről, jó physicus s kitűnő nyelvész, de nagy lator és korhely. Nőtlen, s még akkorában nem igen koros ember lévén, nekem intim barátom lett, s ő volt az, aki engem először vezetett be egy ismeretlen világba - a bordélyházakba. E tény azt mutatja, hogy én már akkor életkoromon túl érett ifjoncz valék, ő pedig férfikorának teljében is csak gyerkőcz. Különben nagyon jó szívű ember volt. Ezen barátság engem nagyon sok rosszra vezetett volna, ha a folytonos tanulás, elfoglaltatás és munka, a saját tanárom által adott gonosz példák követeléséből el nem von. Ekkor kezdtem először bort is inni, amire szintén most nevezett tanárom szoktatott; - de ekkor tanultam meg azt is: hogy, fiatal emberre nézve nincs veszélyesebb dolog, mint oly időfbek barátságával bírni, kik erkölcsi elvek- s magasra törő szenvedelmeket nem ismernek. Szereztem ekkor azon tanulságot is: hogy nagyon hibáztak azok, kik a parancsban, melylyel Isten az első emberpárt a paradicsomból kiűzte, - hogy homloka izzadságában keresse mindennapi kenyerét, - átkot vagy büntetést látnak; - sőt a mindenhatónak legnagyobb jótéteménye ez. Minden megelégedés ugyanis csak munkásságunk eredménye, s a legboldogabb az: kinek legtöbb dolga van a világon. Én épen a munka és folytonos elfoglaltatás következtében meglehetősen jól éreztem magamat egész fél éven át, fél év végével azonban, midőn vizsgát tettünk, bár Pesten is, több mint 400 tanulótársaim között az elsők közé küzdöttem magamat, miután tanítványom Zalay Imre is az elsők közé jutott, az ő lelketlen atyja engem, télnek közepette, - mint már szükségtelen correpetitort elbocsátott fia mellől, ki különben hozzám nagyon ragaszkodott. Meg vallom ugyan, hogy ezen fiúnak igen szép esze és szép tüze volt, de sok tekin-
