Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

minden pénzem elfogyván, elesteledvén s mégis éhezvén, a róm. kath. papnál kopogtattam be azon édes reményben, hogy ha jó bizonyítványaimat átolvasandja, egy éjeli szálast nem fog tőlem megtagadni. Ám de mennyire csalódtam! A torkig bőségben úszó Nábob rám rivalkodva azt monda: „ha szegény vagyok miért nem megyek kapásnak -, miért akarok minden áron úr lenni?" S ekkor kiutasítván az udvarból, még a kutyákat is utánam uszította! Egy szerencsés ötlettől vezéreltetve fölkerestem tehát a helység bíráját s kértem az Isten szent nevére, hogy nekem, mint vándorló árva diáknak adatna valahol éjeli szállást. A jó lelkű bíró megszánván, azonnal a községi tanítóhoz rendelt, sőt a helység költségére még vacsorát is rendelt számomra. Más nap már korán reggel útban valék, s amint az országútról megpillantani Boldog-Kővárallya romjait, ellenállhatatan vágy támadott bennem ama regényes emlékű várromokat közelebbről megszemlélni. B. Mednyánszky Alajostól t. i. a „Tudományos Gyűjtemény"-ben, s Kovasóczy Mihálytól az „Urania '-ban, már eddig is igen érdekes leírásokat olvastam a régi várakról, s én, fölgyúlt phantáziám prizmáján keresztül, egész tündérvilágot reményltem azok. közt föltalálni. Kíváncsiságomtól izgatva kikerülvén a rendes utat, egyenes vonalban siettem a romokhoz, mialatt, mint hogy e romok egy jó magasságú dombon feküsznek, egészen kifáradtam s annyira elkéstem, hogy visszajövet a fala alatti korcsma állásában kelle meghálnom. Mindez nem boszantott, de boszantott különösen az, hogy ezen expeditioban semmit sem tanultam, mivel a vár történetét s annak építészeti tulajdonságait előlegesen tanulmányozni elmulasztottam, az ott lézengő paraszt emberek pedig mindezekben tájékozni engem szinte nem tudtak. Szereztem azonban egy becses tapasztalást ez úttal az, azt t. i. hogy ha valaki utazásra s egyéb tapasztalásokra készül, készüljön el arra előlegesen, mert előleges készület, s úgynevezett tudományos apparatus nélkül, minden utazás és tapasztalás csak vak tapogatódzás, gyümölcstelen empirismus. Magától értetődik, hogy ezen kalandozásaim alatt rendes életmódot nem tartottam, s minthogy egész élelmezésem csak azon csekély részint érett, részint éretlen gyümölcsökből s kevés száraz kenyérből állott, melyet az általam keresztüljárt falvakban alamizsna gyanánt kaptam, - egészségem meg kezde bomlani, s midőn Eperjesre jutottam, a kórság magvát már magamban hordoztam, aminek kifejlésébe nem sok kívántatott. Alig volt t. i. mindössze egy pár krajezárom midőn Eperjesre érkeztem, s a piaezon éhesen, szomjasan s fáradtan körültekintettem. Vettem tehát egy garason tatárkás hurkát, s azt nagy mohón azonnal meg is ettem, - de amire egy óra elteltével, oly dühösen hideglelésbe estem, mely több mint egy hónapon át mindennap kegyetlenül gyötört, s engem egész október elejéig Eperjeshez ízegezett (1836-ban). Emlékszem, hogy a város végén valami vízimalomban töltöttem ezen nyomorúságos időszakot, mely alatt hogy ki látott el étellel, itallal s mosással máig sem tudom. Szeptember vége felé történt, mikor még szinte feküdtem, hogy egyik kóborló tanulótársam, ki velem indult el Lengyelországba - Spivák Péter - s ki engem már Tokajnál elhagyott, - e kóborló társam, mondom, az említett vízimalomban fölkeresett, újólag hozzám csatlakozott, s esküvel fogadta, hogy többé cl nem hagyand, s kísérni fog, amerre nekünk tetszik. Tervem azonnal készen volt. Miután t. i. a szünidő elmúlta miatt Lengyelországba már nem mehettem, arra határoztam el magamat, hogy visszamegyek Debreczenbe, s. útközbe ejtvén anyámat, nála kipihenem magamat. S úgy is tör-