Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

gazdagságát és képzékenységét, mintegy saját összehasonlításunkban ismerjem föl s tegyem sajátommá. Ugyancsak ezen rendkívüli férfiú kalauzolása mellett s már ekkor ismerkedtem meg hazánk classicus írói u. m. a Kisfaludiak, Kölcsey, Berzsenyi, Kiss János Kazinczy Ferencz s Vörösmarty Mihály műveivel is, kiknek, jótevőm egyenes kívánságára, majdnem minden addigi jeles költeményeiket betanultam s emlékező tehetségem gyakorlása végett, naponkint, hol előtte, hol vendégei előtt elszavalgattam. Hogy mennyire jótékonyan hat az ily nemes foglalkozás egy fogékony gyermek ízlésének kiképzése, képzelmének megnemesítése. s nyelvezetének kiművelésére, mondanom sem kell azoknak, akik valaha a tanítás és nevelés mezején csak legkevésbé is mozogtak. Végre, hogy mindent megadjon nekem nevezett jótevőm ami csak tőle telhetett, megismertetett néhány, a vidéken lakó híres nagy férfiúval is, bemutatván s ajánlván engem nevezetesen gróf Desewffy Józsefnek Szentmihályon (Tisza Büd mellett) ; Buday Ézsaiásnak és Péczelynek Debreczenben, kiknek történelmi műveit, már ez időben nagy kedvvel s szorgalommal kezdtem forgatni.

4 Jött végre az év vége, illetőleg azon időpont, midőn már a gymnaziális osztályba kelle fölmennem. Ekkor a mi közös jótevőnk egy szigorú számadást tett mind pártfogoltjaival, mind saját erszényével, mely utóbbra annálinkább kénytelenítették figyelemmel lenni, mivel több év óta tartó aszkórsága s szembetegsége, szembetűnőleg megrongálták volt egészségét, aminek orvosi tatarozgatása szintén nem csekély költségbe került. Ezen számvetésnek eredménye az lőn, hogy a pártolása alá vett figyermekek közöl csupán engem küldött saját költségén a gymnaziális osztályba- és pedig Debreczenbe, mivel H. Doroghon elemi iskoláknál egyéb nem volt. A többi gyönge tanuló fiúkat vagy mesterségre adta, vagy egyszerűen szüleik szabad rendelkezésére bocsájtotta. így cselekvék saját testvérének - Kerekes Andrásnak - fiaival is, Györggyel, Jánossal és Sándorral, kikről gyámolító kezeit egészen levette. Én ugyan büszke s hálára kötelezett lehettem a ritka kitüntetésre, melyben engem ez újkori Wilbeforce részesített vala;

5 megvallom azonban, hogy azon cinizmus, melylyel saját rokonai iránt viseltetett, kellemetlen érzelmeket költött lelkemben; akkoron fájt az, hogy megszokott barátaimtól kelle elválnom, és sértett azon gondolat is, hogy hátha egy vagy két hónap múlva velem is úgy cselekszik? Most még bővebben tudnám indokolni azon fájós benyomást, ö a többi pártfogoltjaival minden tekintetben rosszul cselekvék. Kiragadván őket azon légkörből hová sorsuk alacsonysága helyezte s hol ők születésük s polgári állásuk igényei szerint míg hasznos polgáraivá válhattak volna a hazának, most, miután egy nemesb életmóddal is megismerkedtek s annak tápláló édességeitől ily váratlanul megfosztatva, az életsors legdurvább szeszélyeinek tétettek áldozataivá: elvesztek a társadalomra nézve; egyikből sem lett semmi, mivel parasztnak vagy mesterembernek mindenik finomabb volt már, mint lennie kell vala, műveltségére nézve pedig sokkal kevesebb, hogy sem a polgárisuk osztályban indigenatust nyerhetett volna. Különben a nézet maga is, mely közös pártfogónkat e lépésre bírta, hibás volt, főleg nevelési szempontból. A gyermekben korán fej lésnek indult tehetség s sziporkázó lángész, nem biztos mérve a férfikor lángeszének, tehetségeinek s életrevalóságának; valamint még abból sem lehet bizton következtetni a jövőre, ha mindjárt mindenkor s minden tanulmányból első volt is valaki az iskolákban. Az iskolai rendszer s pedanteria