Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

gyakran lenyűgzi s megbénítja a legjobb tehetségeket is; míg más részről a testi fejlődéssel járó gyermekbetegségek, a korai vagy késői fejlődés hajlamai, mind meg annyi okai annak, hogy egyik gyermek korán feltűnik és elméjével ragyog, míg a másik testben lélekben hátra van. Innen van az is, hogy sok úgy nevezett csoda-gyermek már serdülő korában elhervad s kimerül, vagy kilépve az életbe, pimasszá, hülyévé válik, - míg az a buta és semmit jelentő bamba, ki az iskolának csak gúnytárgyává szolgált: az életben s a férfikorban, gyakran mint tünemény jelenik meg. Tehát, mint mondám, engem Debreczenbe vitt iskolázni az én jótevőm, hol engem a kegyes rendiek (piaristák) ismét újabb kitüntetésül, a második elemi osztályból, a gymnasiumi második latin osztályba vettek. Ez nekem ösztönül szolgált arra, hogy a mily sikerrel s szerencsével megkezdtem iskoláimat, olyannal is folytassam s végezzem be. Most már csakugyan hittem: hogy bölcs ember s nagy úr lesz belőlem, a jövendő esélyeivel annál kevesebbet gondolván, minthogy egy kegyes kéz, a mindennapi kenyér gondjait, különben is leemelte fejemről. Ilyen az ifjú és gyermek élete; a jelen kedvezései közben el vitatja magától a kedvetlen lehetőségeket. A jövő csak fellegvárakban s álomszerű ábrándokban tűnik fel előtte, mint valami caleidoscop, melynek véletlen rajzait a sors egyetlen lehellete is örökre elfújja. Debreczenben bizonyos Kecskés János cs. k. postai ellenőrnél voltam szálláson s élelmezésen, ki szintén görög kath. hitvallású s nem mindennapi műveltségű egyén volt. Jóltevőmnek ez által az vala egyik czéla, hogy e valóban puritán jellemű s úgynevezett magyar-orosz ember környezete által,, bennem is megőrizze a gör. kath. keleti jellemet (mert tudni kell, hogy én görög kath. szülőktől származtam; mert Kerekes Demeter, bár orosz pap és esperes volt, oroszul (mint általában az alföldi gör. kath. papok) oroszul nem is tudott jól, sőt csak arra volt büszke, hogy magyarnak vallhatá magát, a görög-orosz egyházi szertartáshoz mindazonáltal, különösen annak fölségesen költői jellege miatt, rendkívüleg ragaszkodott. Ö már ez időben (1834-6) tett kísérleteket a keleti egyház rítusát magyar nyelven szólaltam meg templomban s az oltárokon, s bennem is ez által támadt az erős hitfogadás, hogy amit c derék férfiú nem hajthatna végre - én fogom, vagy legalább előmozdítani igyekvendem. Hogy mit és mennyit tettem e részben: életem későbbi története mutatandja föl. Mint grammatista, szorgalmam, fedhetetlen erkölcsöm s különösen ritka szépségű írásom által tüntettem ki magamat, itt is felküzdtem magamat az elsők közzé, de legnagyobb büszkeségemnek azt tartottam mégis, hogy nem csak tanítómnak számára minden tantárgyat én írtam le kézi használatul, hanem ama híres tudós Péczely Józsefnek - Magyarország történetéről írt munkáját is, én tisztáztam le nagy részben sajtó alá.'

J Ennek következése aztán az lett, hogy a gymnazium első osztályától kezdve egész a hatodikig, a növendékek úgynevezett „correctait'' (szépírási mutatványait) én készítettem alku mellett, s annyi pénzt. szereztem össze, hogy felső ruhákkal képes lennék önmagamat saját keresetemből ellátni. Mindez igen nagy örömére szolgált valamint édes anyámnak úgy jótevőmnek is, ki engem a gymnazium harmadik osztályára is bevitt Debreczenbe, s egy úri háznál helyezett el kosztra és szállásra. Senki sem volt most boldogabb mint én, ki kettőzött szorgalommal igyekeztem minden várakozásnak megfelelni. Azt gondoltam, hogy ha már az első fél