Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

annál nyerélyesebb volt reá nézve az, hogy lelki nyugalomra s azon biztos öntudatra tett szert ezen lépése által, miként már most önállólag, másoktól függetlenül, saját becsületes szorgalma s munkája után is megélhetend. Azon időben pedig még távolról sem ismerte volt apám a munka azon diadalát s hódító tekintélyét, melylyel az már mais bír, s ha ismerendé vala, szokott rettenhetetlen őszinteségével bármely magas származású kenyérfogyasztónak elmondotta volna a szintén csizmadia atyától származott híres athenaei vezérrel Iphicratessel, hogy: az ő nemzetsége ővele kezdődik, midőn sok fényes nemzetségből eredett naplopóé, épen ezek élhetetlensége miatt pusztul ki. Nemzetünk egyik lángeszű államférfia - Horváth Boldizsár igazságügyi ministernek atyja szintén egyszerű csizmadia volt, de, habár a nagyok hiúskodó gőgje kicsinyléssel tekint is le ezen lángelme szerény családfájára, minden művelt kebel megvetéssel nézi azt, tudván jól mindenki, hogy a születés esélye senki erkölcsi vagy értelmi súlya s értékének mérvéül nem szolgálhat. Bizonyos korszak előítéletei hasonlók a földtekét körüláramló ködözethez, melynek nyomását minden lény megérzi. E kellemeten nyomást nem kis mértékben érezte atyám is, amennyiben őt, választott mestersége nem csak a magasb körök irányába sülyeszte nagyon is alárendelt állapotba, de sőt közte s tulajdon műveltebb úri rokonai közt válaszfalat képezett. Ez neki nagyon fájt, s e fájó érzelem bizonyos meghasonlásba hozta nem csak a köznapiság híg velejű embereivel, de önmagával is, mit itt azért kelle előre följegyeznem, mert a Phsycholog, ki majdan az én kedélyvilágomat s jellememet elemzendi, lelkületem talányszerűségéhez e körülményben is találand kulcsokat. Kenyérpályája volt tehát már atyámnak; de ezen helyhezet zsibbasztólag hatott az ő lelke nemesb tehetségeinek kifejlődésére. S igen természetesen. Azon függés, mely alá a szegénység társadalmi fogalmaink s intézményeink által kárhoztatott bennünket, az államot az ész értelem sok kincsétől rabolja meg gyakran, - míg más részről, ama függés sorvasztó hatást gyakorol az atyák fiai s unokáira is. Világos példáját fogjuk ennek látni az én életemben is. Én rendkívül gyönge testalkattal s alacsony termetűnek születtem, de nagyon szívós természettel voltam megáldva a természettől. Hideget, meleget, éhséget és szomjat nagy mértékben tudtam tűrni, s ritkán betegeskedtem. Tagjaim, különösen pedig kezem és lábam kitűnően arányosak és szép idomúak voltak, annyira, hogy még érett férfiú koromban is sok delnő irigyelte kis gömbölyű kezeimet, lábaimat s fekete ragyogó szememet. Már testalkatom mutatta, hogy nem a durva s paraszt munka valódi rendeltetésem, hanem a tollforgatás s a könyvcsinálás. Természeti hajlamaim már első gyermekéveimben kimutatták ezt, mert rendkívül szerettem a meséket, s olvasni és írni atyámtól már 4-5 éves koromban megtanultam, - tehát még mielőtt iskolába jártam volna. Az olvasó szenvedély már ekkoron annyira uralkodott rajtam, hogy a ponyvahistóriákból egész nagy gyűjteménnyel rendelkezném, s atyám komolyabb tartalmú könyveit is mind kiolvasnám. A gyermekes játékokat és időtöltéseket még gyermekkoromban sem szerettem, különös kedvem volt fúrni, faragni, kalitkákat, szekereket, hordókat s kis borsajtókat készíteni, később sárból és földből házacskákat rakni. A zenére és rajzra szinte nagy hajlamom volt, s hegedűt csináltam magamnak, a kimeszelt házakat pedig mindenféle ábrákkal berajzoltam a szomszédban. Kedélyem épen nem volt vidám, sőt búskomorságra hajlandó, hogy zárt helyeken