Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)
Önéletrajz
mekét fölszedvén, N. Váradra vitte s Magyar Simon udvarába hányva a kaput rajok csukta, ő maga pedig elbódorgott a világba, anélkül hogy tudhatná valaki: mere s vajon hová? Később Magyar Györgyhöz került anyám, midőn t. i. ez már h.-doroghi bíró lett, s ugyancsak ennek házától is ment férjhez atyámhoz Mészáros Jánoshoz i8i6-ban, mintegy húsz éves korában. Az apám szintén nem igen volt idősebb. Mint érthető, az anyám sem gazdag, sem szép nem vala, s az apám, úgy látszik csakis azon reményben vette őt nőül, hogy a még akkor agglegény, Gyuri bácsi gazdag örökséget hagyand rája. Azonban csalódott, rettenetesen csalódott. Mert Gyuri bácsi alig hogy Aniczát (édes anyámat) férjhez adta, maga is azonnal megházasodott, nőül vévén Tokajból egy tenyeres talpas dulcinát, kit ,,Karolina"-nak hívtak, s ki leírhatatlan hárpia és furibunda természeténél fogva r szegény nagybátyámat kevés idő alatt halálra mardosta. Apám fiatal sugár szőke férfiú volt; pipacs-piros ajka, andalgó kék nagy szemei s gyönyörű metszetű római sas orra ellenállhatatlanul kellemes benyomást okoztak nem csak a nővilágra, de a férfi szemlélőre is. Természetes észjárása s kifogyhatatlan élczei, a legkeresettebb társalgók egyikévé tevék az egész vidéken, s ha több mint fél tudományos műveltséggel birandott vala: H. Doroghnak bizonyosan örökös főhadnagya lehetendett volna. A gondviselés valóban nem megvetendő tőkét rejtett el benne; de tudjuk, hogy a világbani kiindulásra ritkán elég, amit a természet olykor pazar kézzel nyújt mint útvalót, az életben. A test és lélek szép adományai nem ritkán olyanok mint az árnéküli gyémánt, vagy keleti gyöngysor, puszta szigetben, egy darab kenyér vagy ital víz többet érvén mindezeknél: mert ezek az életet adják, míg ama fönséges viaticumok már előre föltételezik, hogy előbb fogalomba s használatba jöjjenek. Amint Gyuri bácsi alig másfél évi családi frigy után elhalálozott, fiatal özvegye mint a forgószél magával söpört pénzt, ingóságokat s mindent, és eltűnt H. Doroghról örökre, anélkül hogy szülőimet magtalan nagybátyámnak csak egy garasában is részeltette volna. Egy fejős tehén, öt köblös föld s egy rozzant viskó volt - a „Csörsz-árka" nevezetű tó partján - mindössze, amiből megélniök kellett. A sors ekképp egy rántással kitörülte a szép remények, a himes álmok s a jövő arany képeit előlük. Ott hányattak mint deszkaszál az élet tengerén, töredéke gyanánt a vitorlátlan, s süllyedő hajónak. Mint mondám, apám nem tartozott a bevégzett képzettségű emberek közé, s miután egyedüli támasza Magyar György is kidőlt, az élet annál nyomasztóbban kezde reá nehezülni, minthogy tulajdonképen a gazdálkodáshoz sem értett, szakismeretekkel nem bírt. De mint látók, nem is volt miből gazdálkodnia. Mit tegyen tehát? Ez a gondolat volt az, mely huzamosabb ideig éj- és naponta . gyötrötte. Az iskolákba vissza nem mehetett hogy azokat bevégezze, - mert már nős, családos ember volt; magasb előismereteket igénylő pályát sem kezdhetett, mert eme kellékekkel s az ily pályához megkívántató költségekkel szintén nem bírt. Végre, midőn önerejével s élet körülményeivel minden oldalról számot vetett, mint rövidebb idő s legkönnyebb módon elsajátíthatom - a csizmadiamesterségre adta magát! Természetes, hogy az akkori idők előítéleteivel szemközt ezen férfias elszánás által, melylyel szegény apám mindenek előtt a munka szentségének hozott áldozatot, a világ közbecsülésében épen nem nyert ugyan, de
