Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

mekét fölszedvén, N. Váradra vitte s Magyar Simon udvarába hányva a kaput rajok csukta, ő maga pedig elbódorgott a világba, anélkül hogy tudhatná valaki: mere s vajon hová? Később Magyar Györgyhöz került anyám, midőn t. i. ez már h.-doroghi bíró lett, s ugyancsak ennek házától is ment férjhez atyámhoz Mészáros Jánoshoz i8i6-ban, mintegy húsz éves korában. Az apám szintén nem igen volt idősebb. Mint érthető, az anyám sem gazdag, sem szép nem vala, s az apám, úgy látszik csakis azon reményben vette őt nőül, hogy a még akkor agglegény, Gyuri bácsi gazdag örökséget hagyand rája. Azonban csalódott, rettenetesen csalódott. Mert Gyuri bácsi alig hogy Aniczát (édes anyámat) férjhez adta, maga is azon­nal megházasodott, nőül vévén Tokajból egy tenyeres talpas dulcinát, kit ,,Ka­rolina"-nak hívtak, s ki leírhatatlan hárpia és furibunda természeténél fogva r szegény nagybátyámat kevés idő alatt halálra mardosta. Apám fiatal sugár szőke férfiú volt; pipacs-piros ajka, andalgó kék nagy szemei s gyönyörű metszetű római sas orra ellenállhatatlanul kellemes benyo­mást okoztak nem csak a nővilágra, de a férfi szemlélőre is. Természetes észjá­rása s kifogyhatatlan élczei, a legkeresettebb társalgók egyikévé tevék az egész vidéken, s ha több mint fél tudományos műveltséggel birandott vala: H. Do­roghnak bizonyosan örökös főhadnagya lehetendett volna. A gondviselés valóban nem megvetendő tőkét rejtett el benne; de tudjuk, hogy a világbani kiindulásra ritkán elég, amit a természet olykor pazar kézzel nyújt mint útvalót, az életben. A test és lélek szép adományai nem ritkán olyanok mint az árnéküli gyémánt, vagy keleti gyöngysor, puszta szigetben, egy darab kenyér vagy ital víz többet érvén mindezeknél: mert ezek az életet adják, míg ama fönséges viaticumok már előre föltételezik, hogy előbb fogalomba s használatba jöjjenek. Amint Gyuri bácsi alig másfél évi családi frigy után elhalálozott, fiatal özvegye mint a forgószél magával söpört pénzt, ingóságokat s mindent, és el­tűnt H. Doroghról örökre, anélkül hogy szülőimet magtalan nagybátyámnak csak egy garasában is részeltette volna. Egy fejős tehén, öt köblös föld s egy rozzant viskó volt - a „Csörsz-árka" nevezetű tó partján - mindössze, amiből megélniök kellett. A sors ekképp egy rántással kitörülte a szép remények, a himes álmok s a jövő arany képeit előlük. Ott hányattak mint deszkaszál az élet tengerén, töre­déke gyanánt a vitorlátlan, s süllyedő hajónak. Mint mondám, apám nem tartozott a bevégzett képzettségű emberek közé, s miután egyedüli támasza Magyar György is kidőlt, az élet annál nyomasz­tóbban kezde reá nehezülni, minthogy tulajdonképen a gazdálkodáshoz sem ér­tett, szakismeretekkel nem bírt. De mint látók, nem is volt miből gazdálkodnia. Mit tegyen tehát? Ez a gondolat volt az, mely huzamosabb ideig éj- és naponta . gyötrötte. Az iskolákba vissza nem mehetett hogy azokat bevégezze, - mert már nős, családos ember volt; magasb előismereteket igénylő pályát sem kezdhetett, mert eme kellékekkel s az ily pályához megkívántató költségekkel szintén nem bírt. Végre, midőn önerejével s élet körülményeivel minden oldalról számot vetett, mint rövidebb idő s legkönnyebb módon elsajátíthatom - a csizmadia­mesterségre adta magát! Természetes, hogy az akkori idők előítéleteivel szem­közt ezen férfias elszánás által, melylyel szegény apám mindenek előtt a munka szentségének hozott áldozatot, a világ közbecsülésében épen nem nyert ugyan, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom