Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

sőbb elszegényedett majd száz éves öreg, kinek szemeit ugyancsak atyám házánál, a halálos ágyon én magam csuktam le. Ezen nagyatyám, kinek egyik testvére Magyar Simon nagyváradi gör. kath. oláh kanonok, kétségtelen oláh eredetű nemesember volt, mit onnan is állíthatok, mivel emlékszem hogy ő, - mint akkoron még igen sokan Doroghon - jól beszélt oláhul, sőt e nyelvet anyám is meglehetősen értette. Miután nemességét a Hajdú-Kerületben kétségbe vonták, sőt Szabolcsban sem akarták elismerni, fiai közöl Magyar Gábor pör útján igazolta azt. Gyermekei a következők valának: I. János, a franczia háború alatt, ezen század elején, önkéntes közvitéz, ki mint ilyen inaskép egy tábori orvoshoz alkalmaztatván, szerencsés természetes geniejénél fogva a sebészetet annyira eltanulta s oly sikerrel gyakorolta, hogy midőn a katonaságot odahagyta volna, H. Doroghon és vidékén, mint önálló seborvos, minden orvosi oklevél nélkül, a legnagyobb szerencsével működne, s általános népszerűségben és tiszteletben részesülne. Egyetlen fia Lajos velem egykorú, s h. ügyvéd. II. György, kitűnő ügyvéd, szeplőtelen jellemű férfiú, a gr. Károlyi-családnak jogi igazgatója Makón, később H. Dorogon városi főhadnagy (törvénybíró). Boldogtalan házassága, melyre ő magát már a férfikor deres napjaiban szánta, korán sírba vitte. Utódai nem maradtak. III. Gábor, ki az I. Napóleon alatti franczia háborúkban, a magyar fölkelő hadseregnél szintén mint katona szolgált s főhadnagyi rangot vívott ki magának. Egy sok oldalú, tapasztalt s lángeszű naturalista, ki miután a bekövetkezett béke napokkal szögre akasztá fegyvereit, a mezőgazdászatnak szentelte életét, s külön íjsen Rácz-Űj-Fehértón tetemes vagyont gyűjtögetett össze. Az 1848-49-^ balvégzeű magyar forradalom alatt azonban, egy részről a Görgey hadcsapatai, más részről a muszkák által csaknem mindenéből kipusztíttatván, H. Dorog'nra vonult, s ugyanott nem kis szegénységben kevés idő múlva el is halt. Két leányi) maradt: Alojzia és Karolina. IV. István, szintén katonáskodó férfiú, mint testvérei, - végnapjaiban mezőgazda s vendéglős. Fiai : Antal, huzamosabb ideig köztiszteletű városi főjegyző, és Sándor, magánzó. V. Mihály, hasonlóan katona, még a franczia háborúk idején. Vitéz és ritka szépségű férfiú. A marengói csatában ezredesét egy ágyúgolyó halálra szakgatván, - ennek nejét nőül vette, s kiszökött Észak-Amerikába, hol egy tengeri hajó kapitánya lön s 1840-dik év körül halt el, magtalanul. Vártunk visszaérkezésére, vártunk hagyatékára, de biz a balsors egyiket ép úgy mint a másikat örökre megtagadá tőlünk. VI. Anna (az én jó anyám). Szegény anyám, ő is azon csillagzat alatt született, kinek osztályrészül az életben nem jut egyéb, mint szenvedés, nyomor, ínség és csalódás. Ö még alig 5-6 éves leányka volt, midőn anyját (Varga Júliát) elvesztette, s midőn atyja, a nem rég gazdag speculans, többszörös bukások következtében csaknem koldusbotra jutván elméjében is meggyöngült. Ehez járult, hogy a gyönyörű barna leánykát, kit csodálattal szemléltek a doroghi templomünncpek alkalmával, egy gonosz himlőjárvány, arczának minden ékétől megfosztott. Első nevelését nagybátyja Magyar Simon n.-váradi kanonok vette át, és pedig oly praecedens következtében, hogy midőn nagyapám (Magyar János) üzleteiben megbukott s neje is elhalt, egy keserű órában mind a hat gyer-