Szűcs Ernő szerk.: Józsa nagyközség 100 éve 1872-1972 (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 21. Debrecen, 1972)
III. Szűcs Ernő: Józsa gazdasági és társadalom története
3 cipész, 3 fodrász, 2 szabó, 3 fürésztelepes, 1 darálós, 1 üvegező és 5 fuvaros tevékenykedeti a községben. Józsán néhány, az áüag műhelytől eltérő kisüzem is dolgozott, ezek közül nagyságrendben elsőnek a malomról tennénk említést. 1938— ban kezdte el termelését a Böszörményi ut 60 szám alatt a Józsai Majom 1 db lóerős elektromotorral, tulajdonosa Tóth Lajos volt. Gépiőrlést és darálást végzett, óránként 5,6 métermázsa búzát őrölt és 5 métermázsa darát készitett. Kezdő berendezése: 4 henger 1 pár kő 1 daragép 3 sikszita 1 koptató volt. A tulajdonos 194 2-ben és 1943-ban bővítést hajtott végre. Az előző évben 1 db 26 lóerős elektromotort és 1 db hengerszéket, az utóbbi évben egy 100 lóerős szivógázmotort, valamint 1 sikszitát és 1 kalapácsos zúzógépet vásárolt, ezzel az örlőképesség 7-8 q/óra, illetve 6-7 q/óra darálás lett. Az alkalmazottak száma három fő volt, főidényben azonban a 6 szakmunkás mellett még 6 segédmunkás is dolgozott. 1947-ben államosították az üzemet és mint ilyen működött 1955. január l-ig, ekkor községi tu— /57/ lajdon lett végül is 1960. december 31-én fejezte be termelését. ' ' Józsán több szeszfőzde is működött. A község tulajdonában is voltak pálinkafőző üstök, de magánvállalkozások is foglalkoztak szeszfőzéssel pl. Kiss István. /^ 8 / Józsa iparosainak jelentős része nem helybeli születésű volt, hanem eredeti lakhelyűkről, legtöbbször Hajdúböszörményből költözött ide. Atjövetelüknek két alapvető oka volt. Születési helyük, ahol rendszerint mesterségüket is tanulták, már telítve volt önálló mesterrel, s nehéz lett volna saját megrendelő körüket kialakítani. Másoldalról pedig Józsán több iparág még nem volt képviselve, vagy legalább is még nem elegendő mér/59/ tekben, igy itt inkább kialakíthattak vevőkörüket, ' ' A húszas, harmincas évek során azután több józsai is tanult mesterséget részben már helyben, részben a szomszédos városokban. Másik jellemző vonásként a kéüakiságot kell említenünk abban az értelemben, hogy az ipart folytató mesterek igyekeztek néhány hold földre szert tenni. Ezzel bizonyos hagyománynak is eleget tettek, mert feudális maradványként a földtulajdon ebben az időben tekintélyt kölcsönzött. Ugyanakkor biztosítani akarták magukat - ez pedig a korszak ismétlődő válságai miatt volt - a "nehéz időkre", biztosítani akarták családjuk ellátását. Természetesen ennek a kétlakiságnak visszafogó hatása volt. Varga Geiza ugyan az 1880-as állapotokról irja, de a kéüakiság mindig is magában
