Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)
Varga Gyula: Az Alföld agrárnéprajzi kutatásának néhány kérdése
A szabadon maradt földekért megindul a harc. A föld lényegében csak azokban a helységekben maradhat művelőiknek magántulajdonában, amely helységek erre jogosító privilégiummal rendelkeztek. Területünkön bőségesen voltak ilyen közösségek. Persze, kiváltságukért ezeknek is külön-külön meg kellett harcolni s a harc nem mindig járt számukra kielégítő eredménnyel. (Vö. többek közt Szendrey István: A bihari hajdúk pere a hajdúszabadságért. Debrecen, é. n. [1958].) Részben megmaradtak a hajdúkiváltságok, de csak a „nagyobb" hajdúvárosokban. A bihari hajdúközségek kénytelenek voltak elismerni valamelyik földesúr — többnyire a váradi káptalan vagy a herceg Eszterházyak — földesúri fennhatóságát. A jászok, kunok szintén csak fél évszázad múlva tudták viszszaváltani a földhöz való tulajdonjogukat. (Halász Géza—Janó Ákos: Kiskunhalas története a felszabadulásig. Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia. Szerk.: Janó Ákos. Kiskunhalas. 1965. 50—62. 1.; Nagy Szeder István: Kiskunhalas gazdaságtörténete. Kiskunhalas, 1935.) Szép számmal voltak azonban olyan városok vagy kisebb községek, amelyek nem hajdúszabadsággal rendelkeztek. Ezek közül több egészen 1848-ig s azután természetszerűleg megtarthatta a földhöz való jogát. A különböző partikuláris nemesi jogokkal vagy más kiváltsággal rendelkező parasztok tömege szinte behálózta területünket. Alig volt község, amelyben legalább néhány ne lett volna belőlük. így hát a parasztok tulajdonában levő földek, vagyis a parasztbirtokok a tulajdonviszonyt illetően változatos képet mutattak. E kép vázlatszerűen a következőképpen nézhetett ki: 1. Voltak olyan szabad földek, amelyek az első foglalástól kezdve mindvégig az első tulajdonosok és örököseik kezén maradtak, 2. Bizonyos földeket maguk a községek mint testületek tartottak a kezükben. E földek eredete különböző lehetett: egykori földesúri ajándék, mint pl. Kismarján, lehet, hogy az ősi szabad foglalásból maradt a község kezén, az is lehet, hogy a községek később vásárolták. E földeket végső soron parasztok művelik meg, haszonbér, feles vagy más formában. 3. A földesúri földekhez a paraszt szintén többféleképpen hozzájuthatott : a) Mint úrbéres telki földet (sessio) kaphatta (vö.: Szabó István: A középkori magyar falu. Bp. 1969. 7—42. lap. Varga János, S. Sándor Pál és Makkai László újabb kutatásait). b) Bérlet formájában (contractualisták, taxások). c) Vásárlás útján. A paraszti föld adás-vevésről még viszonylag keveset tudunk. Csak példaként említem, hogy a Bihar megyei Derecskén a XVIII. sz. második felétől 1848-ig nemcsak több ház, hanem ezzel együtt több mint háromszáz kisebb-nagyobb földdarab, főként hagymáskert, szőlőskert is gazdát cserélt. (HajdúBihar megyei Levéltár. Tiszti perek. IV/'A + 30 csomó. Az iratra Szendrey István professzor hívta fel figyelmemet, melyért köszönetemet fejezem ki.) d) Használhatták a földet a parasztok közösen a földesúrral. Ez a forma a kezdeti időszakban jellemző volt, később a XVIII. szá-