Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)
T. Mérey Klára: A helytörténetírás történelmi és módszertani problémái, különös tekintettel a délkelet-dunántúli mezőgazdaság-történeti kutatásokra
jegyzék, melyben megyénként soroltam fel néhány ilyen jellegű munkát. Ez a jegyzék korántsem lép fel a teljesség igényével, erre nem is mertem vállalkozni, csupán szerény képet adhat a Délkelet-Dunántúlon folyó mezőgazdaság-történeti jellegű helytörténeti munkásságról — Debrecen, igen elmélyülten és kitűnően dolgozó történészeinek. Itt kell megjegyeznem, hogy a Somogy megyei irodalomjegyzéket legnagyobbrészt Kanyar József levéltár-igazgatónak, a Zala megyeit pedig teljesen Degré Alajos levéltár-igazgatónak köszönhetem. Nagyon hiányos Tolna megyei összeállításom, mert itt csupán a pécsi könyvtárakban folytatott kutatómunkámra támaszkodhattam. Az irodalomjegyzék azt mutatja, hogy ugyanabban az irányban és tematikailag is ugyanazon az úton haladunk Délkelet-Dunántúlon a mezőgazdaság- és parasztságtörténeti kutatásokban, mint kollégáink Debrecenben. A menet közben felmerülő konkrét történeti és módszertani problémák vázolásához azonban legyen szabad a továbbiakban a magam mezőgazdaság-történeti munkáiból kiindulnom. Néhány olyan kérdést szeretnék felvetni ui., amelyeket most is élőknek és részben megoldatlanoknak érzek. Kérem, ne tekintsék szerénytelenségnek, hogy a magam munkájából indulok ki, de ennek problematikáját ismerem legjobban. Ügy hiszem, ezek a problémák nemcsak egyéni jellegűek, hanem általában fellépnek a helytörténeti munkákban és talán debreceni kollegáim nem azt az utat választják megoldásukra, amivel én kísérletezem, hanem jobbat és tökéletesebbet találtak, amellyel rnajd elősegíthetik e nyitott kérdések megoldását is. Elsőnek említem, hogy amikor Somogy megye mezőgazdaság- és parasztságtörténetét, mint feldolgozásra váró témát, feladatként megkaptam, először módszertani problémáim támadtak. Hazánkban a helytörténeti feldolgozásoknál általában két utat követnek a kutatók. Az egyik: a korszakra vonatkozó irodalomból megállapítható, s a nagy összefüggésekből levont tételek helyi vetületeit keresi témája feldolgozása során. Ennek az útnak követése azzal a nagy előnnyel jár, hogy az így készült feldolgozások mindvégig könnyen áttekinthetőek, gondolatmenetük logikus, vonalvezetésük impozáns. Az eredmények már eleve egy nagyobb koncepcióba épülnek, s így a téma, még ha kisebb kört dolgoz is fel kutatója, azonnal a történettudomány általános megállapításaiban is helyet kap. A másik út: a kitűzött téma analitikus, aprólékos, minden oldalú feldolgozása, amely esetben a feltárásra váró történeti problémákat főként maga az anyag határozza meg. Ennek nagy előnye, hogy sokrétű és olykor igen mélyen gyökerező történelmi problémák maradéktalan feltárását biztosítja és új szempontokkal gazdagíthatja a történeti irodalmat. A két követendő út ilyen szétválasztása csupán a kutatómunka kezdetére és nem a feldolgozás egészére vonatkozik. Mint ahogyan Marxnál a Tőkében az analitikus módszer alkalmazása csupán módszeres eljárása kiindulópontját alkotta, de az egész munkában az analízis és a szintézis egységét teremtette meg, a hazai történészek is munkájukban mindig erre törekedtek. A kiindulópont azonban az eredmények és a feldolgozás mikéntje szempontjából döntő jelentőségű és ezért az, hogy a két feldolgozási mód közül a szerző melyiket választja, olykor sorsdöntőén fontos. Minthogy a magam kitűzött témája szerint nagyobb időszakban, a török kiűzésétől 1849-ig kellett megvizsgálnom egy meghatározott terü
