Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)
T. Mérey Klára: A helytörténetírás történelmi és módszertani problémái, különös tekintettel a délkelet-dunántúli mezőgazdaság-történeti kutatásokra
léten a mezőgazdaság fejlődésének és a parasztság osztályharca történetének alakulását, úgy gondoltam, hogy kutatásaimbari ä második utat, az analitikus módszer kezdeti alkalmazását követem. Legcélszerűbbnek látszott a munkát azonnal a levéltári anyag feltárásával* mégpedig a lehetőség szerinti legmaradéktalanabb feltárásával kezdeni: összegyűjtve az országos, a megyei, az uradalmi összeírásoktól kezdve az úrbéri peres anyagon, illetve a törvényszéki anyagon keresztül az uradalmi levéltárak számadási, gazdaságvezetési és úriszéki peres anyagáig mindent. Az így rendelkezésre álló óriási anyaghalmazból alakult ki azután egy-egy korszak és az abban dolgozó ember élete, küzdelme, problémái, amelyek végső fokon történeti problémákká sűrűsödtek. így maga az összegyűjtött anyag vetette fel és oldotta meg a problémák nagy részét, ami által a feldolgozás munkája mindvégig újszerű és lebilincselően izgalmas maradt. Ez a munkamódszer természetszerűen vetett fel más problémákat is. Az anyag rendezéséhez és rendszerezéséhez, különösen a gazdaságtörténeti adatokhoz, nem elegendő csak történésznek lenni, ehhez agrárismeretekre is szükség volt. A társadalmi struktúra, a falukép, a művelési módok stb. tárgyalásánál pedig elengedhetetlen a néprajzi eredmények és helyenként a módszerek ismerete, a peres anyag rendszerezésénél pedig a jogtörténeti jártasság. Ezekkel a problémákkal jobb szembenézni, mert megkerülésük vagy megalkuvó elhallgatásuk — széles körű anyaggyűjtésre támaszkodó feldolgozás esetén — a társtudományok számára veszteséget jelent. Ilyenkor —• véleményem szerint — az anyagfeltárás érdekében a történésznek vállalnia kell azt, hogy a társtudományok műhelytitkait is elsajátítsa, még akkor is, ha ez hosszú évek munkáját jelenti, fgy került például Holub József abba a helyzetbe* hogy a jogtudományi egyetemet — történész létére — elvégezze, amelynek később professzora is lett. Sajnos, nekem is el kellett végeznem az agráregyetem közgazdász szakának két évét ahhoz, hogy az alapvető mezőgazdasági szaktudást elsajátítsam, s még így is akadtak néha komoly problémáim, amelyeket csak szaktanács után mertem eldönteni, bár néha az is előfordult, hogy a problémát nyitvahagytam. A módszertani kérdések taglalása után rátérnék konkrétan és közvetlenül Somogy megye mezőgazdaság-törtenetének kutatása során felmerült egyes történeti problémák ismertetésére. Azzal kezdeném, amit nem tudtam megoldani. A XVIII. század történetének kutatása során a történészeket kezdettől fogva igen érdekelté a török utáni újrakezdés időszakában az ország lakosainak száma. Acsády neves munkája, amelyben Magyarország Pragmatica Sanctio korabeli népességének számát tagfalta, 1 hamarosan kétségeket ébresztett a történészekben, különösen azóta, amióta a történettudomány egyik legfontosabb segédtudománya: a statisztika is beleszólt a vitába. Képzett statisztikusok ugyanis teljesen lehetetlennek találták azt az óriási népességszám-növekedést, amely 1720tói 1780-ig, a II. József korában tartott első magyarországi népszámlálásig bekövetkezett, s amelyet sem a természetes népszaporulattal, sem pedig a betelepítések nyomon követhető mértékével magyarázni nem lehet. Is-* 1. Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában (1720—21). Szerk.: Acsády Ignác. Bp. 1896. Magyar Statisztikai Közlemények. Űj Folyam, XXII. köt.
