Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)
Komoróczy György: Zoltai Lajos, a „történész, levéltáros”
Zoltai Lajos, a „történész, levéltáros" Zoltai levéltárosi működésének korszakában, az 1880-as évektől kezdődően, a városi levéltári iratok abban az állapotban álltak rendelkezésre, ahogyan azoknak rendezettségi szintje az 1860-as években befejezést nyert. Az 1860-as évektől kezdve senki sem foglalkozott az iratok felépítésének és az irattári rendszerek szerkezetének problémakörével; maga a levéltár két nagy egységre tagolódott: a titkos levéltár irataira, amelyek különösképpen a birtokügyeket és a jogbiztosító okmányokat tartalmazták, majd az ún. „közlevéltár" irataira, amelyeknek anyaga a város működése során keletkezett közigazgatási, pénzügyi, törvénykezési iratokra terjedt ki. Ezeknek a XVI. sz.-tól folyamatosan, de nem meghatározott céltudatossággal vezetett kezdetleges segédletei nem nyújtottak tájékozódást az irategyüttesek belső tartalmáról, miután rendszerint időrendi alapon felfektetett leltárak, növedékpalók szolgáltak tájékozódásul eszközként. Éppen ezért annak, aki a levéltári anyagban módszeres kutatást kívánt folytatni, át kellett néznie csaknem minden iratot s egyedileg kellett kézbe venni a különböző alapszámokat. A levéltár rendezetlenségéről sokan és többször említést tettek, s Tagányi Károlynak 1916-ban megírt jelentése a debreceni levéltári anyagot az ország egyik legrendezetlenebbjének tartotta. Ugyanakkor, amikor már országos szinten s elsősorban az Országos Levéltárban kezdtek kialakulni az iratrendezés elvei, amelyek a nemzetközi téren uralkodó holland iskolának eredményeit hasznosították s a levéltári iratok rendezésének tudományos elveit is kezdték kibontakoztatni, ugyanakkor Debrecenben aprólékos kutatómunkával és szívós lelkiismeretességgel kellett végigtanulmányozni minden iratdarabot ahhoz, hogy annak tartalmáról meggyőződhessünk. Sem az okleveles anyagról, se a káptalani másolatokról, se a közigazgatási és közhatósági tevékenység során keletkezett iratokról nem volt áttekintő jegyzék. Emiatt nagy energiával kellett rendelkeznie annak, aki az áhatolhatatlan dzsungelben meg akarta keresni a történeti korok értékes feljegyzéseit. Ezek a körülmények emelik ki Zoltai munkásságának nehézségeit s megvilágítják érdemeit. Az 1860-as évek végétől a romantikus történetszemlélet helyét felváltotta Magyarországon is a Comtei-pozitivizmus, amely akkor Pauler Gyula történetfilozófiai megfogalmazásában az egyetlen helyes, tudományosan igazolt módszerként szerepelt a fejlődés eredményeinek bemutatásához. A pozitivizmus történeti módszere terjedt, szélesedett, s mind népszerűbbé vált. Megszülettek a helyi folyóiratok, egy-egy terület eseményeit krónikaszerűen rögzítő tanulmányok, s tömegesen kezdték feltárni a történészek és a történelem iránt érdeklődő más foglalkozásúak az általuk fontosnak ítélt események sorát. A megszaporodó folyóiratok és évkönyvek sokoldalú adatközlése lehetővé tette az elmúlt korok eseményeinek megis-
