Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)
Komoróczy György: Zoltai Lajos, a „történész, levéltáros”
mérését. Ez az adatfeltáró gazdagság jellemezte a történettudomány fejlődésének ezt a szakaszát, s tette lehetővé, hogy olyan megyei vagy városi monográfiák szülessenek, amelyek a századforduló előtti években határozottan tudományos értéket képviseltek. A pozitivista történetírásnak azonban volt egy jelentékeny visszahúzó módszerbeli hibája is; ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a forrásokból kihámozott tényeket szinte fétisekké magasztosította, miközben a források adatismertető állásfoglalásait alig bírálta, hanem minden soruknak hitelt adott. Az egymásnak ellentmondó adatokat nem is vette észre vagy elkerülte. Az eredeti okmányokban rejlő tények túlbecsülése miatt sokszor olyan következtetéseket vont le, amelyek eltorzították a helyes szemléletet és megnehezítették a kutatást. A pozitivizmus történetírásának hatása a helytörténetben is messzemenően érvényesült. A századfordulón egymás után születtek azok a helytörténeti munkák, amelyek a különböző eseményeket, a fejlődés különféle mozzanatait világították meg, és bár gazdag anyaggal fordultak a jelenhez a múlt feltárása során, szemléletünk mégis, éppen azért, mert az uralkodó osztály állásfoglalását tükröző adatokat aknázták ki, egyoldalúnak tekinthető. Sokan érezték és tudatosan vallották, hogy a pozitivizmus módszere nem vezet a történelmi folyamatok helyes felismeréséhez, s legfőképpen nem akalmas arra, hogy egy-egy terület vagy korszak életteljes megvilágítását nyújtsa. Új utakat kerestek, s már kezdett feltünedezni az a polgári történetkutatói irányzat, amely reálisabb képet próbált rajzolni, s megmutatni többek között a dolgozó nép helyzetét, a jobbágyság sorsának alakulását, vagy a polgárság társadalmi küzdelmét a feudális rendszerben. Többen meg akartak szabadulni az adathalmazok szorító bilincseitől, s főként bűvöletéből oly módon, hogy azokra támaszkodva szélesebb bázisú következtetéseket vonjanak le. Ezeknek a realizmus íelé törő történetíróknak világát képviselte Zoltai Lajos is. Természetes, hogy az országban nem Zoltai Lajos volt az első és egyetlen, aki a források egyoldalúságában rejlő veszélyt felismerte, és igyekezett sok más forrástípust is kikutatni, felderíteni, hogy a történeti fejlődést ne csak az uralkodó osztály nézőpontjaiból mutassa be, hanem észrevétesse a tömegek akcióit, a gazdasági élet változásainak indítékait és a levéltári források széles körének birtokában közérthetővé tegye a gazdasági események hosszú sorát. Ez a kiindulópont és ez a szemlélet tette szükségessé Zoltai Lajos számára, hogy a közgyűlési jegyzőkönyveken kívül elővegye a helytörténeti kutatómunka során nélkülözhetetlen városi számadáskönyveket, a perek hosszú sorát és ezeknek segítségével adjon képet mindenekelőtt szeretett városának, Debrecennek a fejlődéstörténetéről. Eltérően az őt megelőző Szűcs István nagyon tiszteletreméltó, de nagyon egyoldalú monográfiájának megállapításaitól, Zoltai észrevette, hogy a jegyzőkönyvek szavai mögött sokszor egy-egy uralkodó csoport érdekei húzódnak meg. S ha már ezt észrevette, meg kellett látnia azt is, hogy a jegyzőkönyvek önmagukban keveset mondanak, azokat ki kell egészíteni más források sokszínű, gazdag anyagával. Túlzás lenne Zoltaitól azt kívánni, hogy a polgári történetírás gátlásait átugorva egyenesen a történetszemlélet módszereivel vizsgálja a társa-
