Dr. Tardi Tibor: A városgazdálkodás néhány problémája a második ötéves terv időszakában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 14. Debrecen, 1971)
A szerző előszava
nyereség utáni hozzájárulás címén 981 millió forintot fizetnek be a város költségvetésébe. Az elmondottak és más költségvetési szabályozók változása minőségileg átformálja a város költségvetésének összetételét. Amíg 1968-ban az összes bevételek 55,8 százaléka állami hozzájárulásból származott (lásd 4. sz. melléklet 7. sora), addig a IV. ötéves tervben a városnak mindössze 12 százalékos állami hozzájárulásra lesz szüksége. A költségvetés összetételének e minőségi változása félreérthetetlenül a városi önállóság erőteljesebb kibontakozásának irányába mutat. A több mint kétéves időmúlás sem tette illuzórikussá azt a korábbi megállapítást, hogy a városi önállóság kialakulása nem állapot, hanem folyamat. 1971-ben a tanácsok önkormányzati jellegének előtérbe állítása csupán elkezdődik, de szükséges az önkormányzati jelleg további fejlesztése és erősítése. Ebből viszont az következik, hogy a tanácsapparátusban dolgozó szakembereknek állandó feladata a megérlelődött lehetőségek feltárása és bemutatása. A most közzétett tanulmányt 1968. május 31-én fejeztem be. Befejezésére az előző gazdaságirányítási rendszer lezárása, a reform első öt hónapjának eltelte után került sor, amikor még elevenen éltek bennünk a megszokott kész formák, amikor még kóstolgattuk az újat, amikor még az újabban meglevő negatív vonások is jobban kirajzolódtak számunkra, mint a pozitívok. Kritikusan fogadtunk mindent, ami nem oldotta meg generálisan a dolgokat. Valahogy nem akartuk felismerni, hogy a reform 1968. január 1-én csak elkezdődött és nem befejeződött! Ennek a magatartásnak, az akkori tevőleges szemlélődésnek a nyomait lehet felfedezni e tanulmányon is. Bírálja a régit, örömmel üdvözli az újat, de nyomban el is marasztalja a félmegoldásokat. Teljesen érthető, hogy a tanulmányt nem fogadta osztatlan lelkesedés szakmai körökben. Különösen azok harciaskodtak ellene, akik többé vagy kevésbé részesei voltak a reformszabályok kimunkálásának. Ha valakik, akkor ők igazán tudták, hogy mennyire nehezen tud megküzdeni az új az elavulttal, a régivel. Még a törvényszerűségek, a tendenciák is akadályokon, buktatókon keresztül tudnak utat törni maguknak. Hát még a szubjektív emberi szabályozások! Rendkívül sok vita előzte meg egy-egy konkrét szabályozás létrejöttét. Amikor az új elkészült, amikor az alkotók már elégedettek, akkor jött az ismeretlen, s máris kifogásolt, bírált, figyelmen kívül hagyta, hogy milyen nehéz volt a „szülés". Egyesek kifogásolták, hogy abszolutizálom a tanácsok, elsősorban a városi tanácsok önállóságát, „mintha" a központi irányítást is feláldoznám a városok önállósága érdekében. Ezek a bírálók figyelmen kívül hagyták azt, amit egyébként a tanulmány is állít, hogy az önállóság mindig viszonylagos. Nem volt és nem is lesz abszolút. Abból viszont nem lehet engedni, hogy ha a városi tanácsok állami feladatokat látnak el, olyanokat, amelyeket a felsőbb kormányzat reájuk bízott, akkor a feladat ellátásához szükséges cselekvési szabadsággal, anyagi eszközzel rendelkezniük kell. Szilárdan vallottam a tanulmány
