Dr. Tardi Tibor: A városgazdálkodás néhány problémája a második ötéves terv időszakában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 14. Debrecen, 1971)

A szerző előszava

elkészítése idején, s nem mondok most sem mást, hogy a városi tanácsnak nincsen olyan önállósága •— ha úgy tetszik, szabadsága —, amilyen a szocializmust építő társadalom fejlettségi színvonalából már következne. A demokratizmus térhódítása, hazánk társadalmi, gazdasági fejlődésében jelenlegi színvonalától, s nem utolsósorban a gazdaságirányítási reformunk lényegéből nagyobb cselekvésbeli önállóság következne, mint ami van. A tanulmány adatainak gyűjtögetése idején a megyei levéltárban tanulmányoztam Debrecen sz. kir. város két világháború közötti költségvetéseinek és zárszámadásaínak adatait, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy az akkori szabad királyi városnak lényegesen nagyobb gazdasági önállósága volt, mint a mai megyei jogú városnak. A minden területen fejletlenebb és alacsonyabb rendű társadalomban nagyobb volt a város gazdasági cselekvési szabadsága, mint ma! Ezek után •— úgy vélem — érdemes elgondolkozni azon, hogy nem időszerű-e a nagyobb városi önállóság témájának megvitatása, napirendre tűzése. A mi jelenlegi tanácsi rendszerünk sok olyan elemet tartalmaz, amely formailag önállóságot mutat ugyan, tartalmában viszont semmi ilyet nem jelent. Egy-két ilyen példáról majd a tanulmány is szól. A következő évtizedek fontos feladata lesz, hogy a tanácsi önállóságot tovább fejlesztve megszabadítsuk az ilyen formai elemektől. Nem lehet tagadni, hogy a reform nagyot lépett előre a városok önállóságának kibontakoztatása terén. Ezt már csak azért is üdvözölni kell, mert a reformoknak a tanácsi önállóságnál lényegesen fontosabb és nagyobb feladatokat kellett megoldaniuk. Az is kétségtelen, hogy a tanácsok önkormányzati jellegének erősítése, az 1971-ben életbe lépő új szabályozási rendszer sok pozitív elemet tartalmaz. Megvalósítja mindenekelőtt azt az elvet, hogy a tanács igazgatási területén működő állami vállalat és szövetkezet nyeresége arányában vegyen részt a tanács fejlesztési és költségvetési programjának megvalósításában. A tanulmány megírása után nem egészen három évvel az egyik javaslat a megvalósulás útjára lépett. Hiszek abban, hogy az igazgatási területen működő állami és szövetkezeti szervek hozzájárulása a jövőben csak növekedni fog. A vita másik gócpontja a lakások tulajdonformája körül alakult ki. Kétségtelen, hogy 1968-ban népszerűtlen volt olyan javaslatot elől erjeszteni, amelynek végső következménye a lakosság lakásbérlettel kapcsolatos kiadásait növelte volna. Közismertté vált a közelmúltban megjelent kormányhatározat, melynek rendelkezései a tanulmány állításait és nem annak cáfolóit igazolták. Sokat kellett vitatkozni a szolgáltatásokat végző szervek gazdasági szervezetének legcélszerűbb formájáról is. (Kertészet, köztisztaság, lakóházfenntartás, közületi karbantartás stb.) Ahogy egy nagy vállalaton belül nem lehet önálló vállalat a tmk, ugyanúgy nem célszerű vállalati formában működtetni az olyan szervezeteket, amelyeket azért hoztak létre, hogy a közületi fogyasztás eszközei legyenek. Arra még nincs határozat, hogy ezt a tevékenységet is önköltséges alapon kell működtetni, annyi azonban bizonyos, hogy Debrecenen kívül ennek a szükségességét most már más városok is látják.