Dr. Tardi Tibor: A városgazdálkodás néhány problémája a második ötéves terv időszakában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 14. Debrecen, 1971)
I. Önállóság a bevételek tervezésének, teljesítésének és érdekeltségi rendszerének a türkében. Az itt felmerült közgazdasági problémák
Nem a szabályozó formáján van tehát a hangsúly, hanem a funkcióján. Ahhoz, hogy az állami hozzájárulás a szabályozó funkciót betöltse, nincs arra szükség, hogy a megyei jogú városi tanácsok 1—7 ágazatának költségvetésében 50 százalékos részarányt képviseljen, illetve, hogy évről évre gyorsulóan növekvő tendenciát mutasson. Ha az állami hozzájárulás — tárgyidőszakban tapasztalt — tendenciáját az illetékes szervek nem változtatják meg, akkor ez végső soron oda vezet, hogy egy idő múlva a tanácsok kiadásaikat teljes egészében állami hozzájárulásból fogják majd fedezni, vagy jobb esetben a költségvetési kiadásoknak csak kis töredékét képezi az, amit saját és átengedett bevételből lehet fedezni. Amennyire nem lehet helyeselni az állami hozzájárulás térhódítását, amennyire árnyoldalnak tűnik ebből a szempontból a közeli jövő, annyira el kell ismerni, hogy az állami hozzájárulás ilyen nagymértékű növekedésének vannak előnyös következményei is. Az állami hozzájárulás a költségvetés legstabilabb forrása a tanácsoknál. Itt nincs kiesés, nincs lemaradás, igaz, nincs túlteljesítés sem. Ezt egyenletes ütemezéssel, esetleg, ha a szükség úgy kívánja, akár előzetesen is folyósítják. Különösen azok körében örvend nagy népszerűségnek, akik félnek a kockázat vállalásától. A tanácsok nemcsak a költségvetés 1—7 ágazatában szereplő feladataikra, hanem más célokra is kapnak állami hozzájárulást, Ezek közül egyik a vállalati kiadásokkal, a másik a beruházások pénzügyi fedezetével függ össze. E két utóbbi állami hozzájárulásból való fedezése teljes mértékben indokolt. Az állami hozzájárulás igazi — szabályozó — funkciójának visszaállítása nem mehet másképpen, csak úgy, hogy a tanács által beszedhető bevételek körét lényegesen növelni kell. 1.3 A tanácsi érdekeltség rendszere A II. ötéves terv időszakában a kormányzati és a tanácsi szervek is indokoltnak látták, hogy a tanácsok számára biztosítani kell egy olyan konkrét feladatokkal le nem kötött összeget, amelyből a tanács egyrészt a gazdálkodás során felmerülő nem várt feladatokat, másrészt a lakosság, a tanácstagok által benyújtott közérdekű fontos javaslatokat menet közben megvalósíthatja. A kormányzati szervek olyan rendszert teremtettek, hogy ilyen pénzeszközökhöz az a tanács juthat hozzá, amely bizonyos feltételeknek megfelel, amelyik a részére kötelezően előírt bevételeit túlteljesíti, bevételi többletet ér el. A bevételekben, illetve a bevételi többletekben való részesedést hívják szakmai körökben tanácsi érdekeltségnek. Ez az elnevezés nem fedi a valóságot. Azt a látszatot kelti, mintha a tanács csak a bevételi többletben volna érdekelt. Pedig a tanács elsődleges érdeke nem a többletekhez, hanem a tervezett bevételek beszedéséhez fűződik. Az egyszerűség kedvéért nevezzük ezt az érdekeltséget mi is tanácsi érdekeltségnek, és értsük ezen azt, hogy a tanács a többletekben részesedik. Ennek az érdekeltségi rendszernek a II. ötéves terv időszakában három formájával találkoztunk:
