Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

november 9. között tartott közgyűlési határozatokat újból a tanácsülési jegyzőkönyvek anyagába kötötték be. 1826. május 2-án Dorogon a tanácsot az esküdt közönség gyűlésének nevezték el. A nagytanács hatásköre e században főként a gazdaságpolitikai ügyekre terjedt ki még a korábbinál is nagyobb mértékben. Nem véletlenül nevezték 1832. óta, de már korábban is „közbirtokossági ülésnek" a nagytanács, tárgyalásait. A birtokügyeken kívül azért más ügyekkel is foglalkoztak. A hadnagy jogkörébe azonban semmiképpen sem szólhattak bele, ugyanis ezt a Kerület már 1820-ban határozatikig szabályozta. Hatáskörük kiterjedt még az iskolaügyre, amelynek különféle megoldatlan kérdéseit a közgyűlés által kiküldött bizottság vizsgálta; többször tárgyalásra tűzték a magisztrátus ellen felmerült panaszügyeket, de gyakorlatilag minden eset úgy végződött, ahogyan azt 1800. május 19-én Dorogon a tanács jegyzőkönyve megfogalmazta, hogy t. i. „a nagytanács tárgyalása befejezést nyervén, a magisztrátus előtt az alábbi kérdések tárgyalása került napirendre", tehát a további megbeszélésekre nem voltak hivatottak. A közgyűlés foglalkozott az adókivetéssel, a félfogadással is. Az 1840-es években a főkormányszékek többször elrendelték, hogy a gazdaságpolitikai s az általános városrendezési kérdéseket ne a szenátus tárgyalja, hanem a nagytanács. Ennek ismeretében válik érthetővé a dorogi tanács 1842. február 19-i gyűlésének határozata, amely egy-egy városkormányzati kérdést a következőképpen zárt le: „tudomásul vetetvén . . . , közgyűlésbe áttétetni rendeltetik". A nagytanács és a szenátus üléseinek rendjére jellemző, hogy pl. 1832-ben a szenátus január 14, 21, február 4, 18, március 9, 10, 31, április 7, 14 stb. napokon tartott ülést, míg a nagytanács január 12-én, február 10-én, március 13án, április 24-én, rendkívülit pedig március 23-án. Ez az áttekintés maga is arra mutat, hogy a nagytanács tagjait csak valóban az egész város sorsát érdeklő kérdések megbeszélésére hívták öissze. A szenátus a XIX. században a korábbinál nagyobb mértékben vált a tényleges hatalom önkormányzati testületévé. Üléseit a tagság teljes részvételével tartotta s elvi döntései nélkül egyetlen tisztségviselő sem intézkedhetett, még a főhadnagy is csak a szenátus előzetes hozzájárulásával dönthetett a mindennapi követelményektől eltérő ügyekben. Ebben a vonatkozásban a testületen belül érvényesült a demokratikus kormányzási elv, de maga a testület összetétele figyelmen kívül hagyta a birtoktalanokat. Birtokpolitikai ügyeken kívül a szenátus nem volt köteles a communitas meghallgatására. A hozott határozatok végrehajtása már nem a szenátus ügykörébe tartozott, hanem ezzel a magisztrátus foglalkozott. A Kerületnek 1820-ban kiadott szabályrendelete értelmében a szenátus taglétszámát a nagyobb városokban 10 főre csökkentették a korábbi 12-vel szemben, míg a kisebbekben 8 főben állapították meg. Dorog az utóbbiakhoz tartozott. A tagok munkájukért ettől az időtől kezdve fizetést kaptak, mert egy-egy meghatározott munkakörben irányítókénr tevékenykedtek. A fizetéshez Dorog még jutalmat is biztosított a szenátoroknak, s az ilyen természetű jutalmazás a XVIII. század elejétől kezdve kimutatható. Amíg rendszeres illetményeket nem élveztek, addig — az 1793. november 5-i tanácsi határozat szerint — „mindig szokásban tartatott, hogy hadnagy urunknak 12 fr, fürmender és a két nótárius uraknak és a szenátorbeli személyeknek 10—10 Ft-ig, az utcahadnagyoknak 3, a