Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

két város szolgájának 2 fr-ig asszignáltassék, meghatároztato<tt, melyet italul, ahonnét kinek tetszik, kihordatott". A szenátoroknak megválasztásuk után egy-egy hivatali reszort ellátása volt az elsődleges kötelezettségűik, akár közigazgatási, akár törvénykezési vonatkozásban is. Kötelmeik ellátása alól megválasztásuk után nem vonhatták-ki magokat. Ha megválasztották őket, tanácsbeli funkciójukban a választás érvényéig meg kellett maradni°k. De mert sok személynek az állás terhet jelentett s szerettek volna lemondani róla, a Kerület 184Ï. november 3-án olyan értelmű határozatot hozott, c ezt Dorog tanácsa ugyanazon a napon érvényesítette, hogy „tanácsbeli tagoknak hivatalukróli lemondását ... el nem fogadhatja", csak írásbeli bejelentés után, hogy az ügyben „felsőbb helyen lépés tétethessék". Ezzel az állásról való lemondás kapuit megnyitották. Miután minden választást rendszerint tömeges lemondás előzött meg, a Kerület intézkedése mindenképpen indokolt volt. A szenátusnak nem lehetett tagja sem felszabadított jobbágy, sem pedig zsellér vagy beköltözött személy az 1820. évi határozat szerint. Választásuk egyébként ettől kezdve életfogytiglani, míg a vezető tisztségviselők személye 2—3 évenkint változott. A szenátoroknak a hivatali titkot meg kellett őrizniök, s a gyűlésekre el kellett járniolk. Dorog hadnagya, Tóth Ferenc 1811. július 27-én arról számolt be a tanácsnak, hogy egyesek nem járnak a tanácsülésre, „avagy tanáts ülése alkalmatosságával megvetvén a subordinatiot idő előtt, minden jelentés nélkül, magok székét üresen hagyván, az igazság kiszolgáltatáisának praejudiciumára eltávoznak". A tanácsülés emiatt 3 személyt 5—5 Ft-ra büntetett, s kimondotta, hogy minden további távolmaradás esetében 2—2 Ft fizetendő, s a gyűlésről való elkésés szintén büntetendő. Később a tanácstagságtól való szégyenteljes megfosztást határozta el Dorog város, amikor 1815. november 23-án elrendelte, hogy amelyik szenátor otthon marad, „csupán tsak a maguk gazdálkodásának előrevaló mozdítása végett", az ilyenek „végkép marasztassanak odahaza". 1844. február 18-án Dorog hadnagya a tanácsülésen arról panaszkodott, hogy „némely szenátorok — megfeledkezvén kötelességekről és hittel petsételt fogadkozásokról — magok és tiszttársaiknak gyalázatjára, sőt a publikumnak kárára és botránkozására" elárulják a hivatali titkot. A jövőben az ilyet 12 Ft-tal büntetik, egyben az állásától az ilyen „meg fog fosztatni ... és a feleségnek is bejelentetni fog". 1812. május 23-án a dorogi tanácsülés arra figyelmeztetett egyes 'szenátorokat, hogy a (kocsmát ne látogassák gyakran. Az ilyeneket a jövőben a Kerületnek is bejelentik. A tanács vezetője a hadnagy volt. „A tanács elnöke" kifejezés 1838 körül vált mind gyakoribbá, de csak a tanácsülésen belül, s mindenkor a hadnagyot jelentette. Ettől az időtől fogva találkozunk a főhadnagy kifejezéssel is. Feltételezhetően mindkettő onnan származik, hogy a hadnagyszék felállításakor annak elnöke az alhadnagy lett*, s természetes,, hogy két hadnagy léte a tisztségek elnevezésében változtatásokat tett szükségessé. Az első „surrogatus hadnagy" nevével 1832-ben találkozunk Virágh Ferenc személyében. 1800. körül megindult a szenátus két határozott irányban való tagolódásának folyamata: a közigazgatási és a törvénykezési ágazatra bomlott. Az utóbbit mindenkor sedrianak nevezték. Maga a közigazgatási tanácsülés egyre kevésbé jelentékeny közigazgatási, helyhatósági, építészrendészeti, katonai, művelődésügyi kérdésben foglalt állást; a nagyf°rgalmú ügyintézői tevékenység és a beadványoknak, hatósági megkereséseknek, általában a harmadik jogi személlyel tör-