Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)
III. Politikai szervezet
A közületi birtokok védelmének követelése a tanácsnokokkal szemben is érvényesült. 1791. április 9-én azt olvassuk à tanácsülési jegyzőkönyvben, hogy „a Tilalom körüli árkok múlhatatlanul ásattassanak, s újíttassanak". Megállapítható volt, hogy ,,a tilalomrontást mindig az elöljáróknak cselédjei magoknak parancsolatjából a gazdáknak tették", ezért természetesen az elöljárókat is büntetni kell. Ilyenekből kifolyólag az 1790-es év folyamán „a határon szörnyű sok, s szenvedhetetlen kának estek", a tanácsülés 1791. január 1-i megállapítása szerint, s emiatt Melegb Gábor és Gyúró János személyében felügyelőket küldtek ki a közös birtok ellenőrzésére. A hajdúvárosok határait a török kiűzése után az uralkodó királyi koronajószágoknak tekintette, s ennek a címén 1702-től tőlük cenzust is követelt. Viszont a határon fekvő szántóterületek hasznosításába nem szólt bele. Dorognak kevés pusztabirtoka volt, 1751-ben pl. Bót, Geszteréd, Bököny, Parlag, bérelt területként Szegegyháza. Nánással és Hadházzal Tedej miatt sok vitája volt. Maguk a határvonalak sem voltak tisztázva, többek között 1736. június 4-én a tanácsülés azt rögzítette, hogy „a Hadházhoz menő derekút mellett volt hármas határokétól kiindulva kell a régi határokat megnyújtani; Nánás városával szintén együttesen tállapították meg az 1756. július 12-i tanácsülés szerint a Zajgatónál húzódó határt „az Nánási úttól fogvást". Ugyancsak a tanács jelölte ki a szőlőskertek elhelyezésének a rendjét, azokat a XVII. 'század utolsó évtizedétől kezdve általában a nyomáslegelőből hasították ki, amelyek rendszerint „Vénkert" nevet viseltek. A szőlőskertek dűlőre osztása 1725. április 30-án történt a tanácsülésen. Különös rendeltetésű földek felosztása szintén tanácsi kézben volt. 1753. május 7-én többek között Dorog szenátusa arról hozott határozatot, hogy „a mostani osztandó köles föld marhaszám, vagyis dica után 10 lépés osztattassék". A köles-föld, a dinnyeföld és hasonló jellegű más terület mindenkor a komin-mitas rendelkezése alatt állott; ezeket tetszés szerinti igények alapján osztották s tulajdonjogilag, társadalmilag egészen a XIX. szd. közepéig a földközösség maradványainak tekintendők még akkor is, ha művelődéstechnikailag egyéni felhasználás alatt álltak. 1759. április 24-én dinnyeföldet osztottak; 1791. április 9-ón pedig a tengeriföld kiosztásával találkozunk olyan feltétellel, hogy „senkinek pénz nélkül föld ne adódjon az arra rendelt deputátio által. . .", ami természetszerűen egyértelmű volt a földnélkülieknek és a szegényebb lakosoknak szinte teljes kizárásával. Egyébként az természetes, hogy a XVIII. szd. óta a kommunitás rendelkezése alatt álló közterület jövedelme a város gazdálkodásának szerves részét alkotta. Amíg ilyen termelésre földeket osztottak, éppen a zsellérek részére szánták, akiknek más birtokuk nem volt. De a XVIII. szd. vége óta a birtokosok kiszorították a földnélkülieket a dinnye- és egyéb föHek élvezetéből is. A földbirtokpolitika területén ez visszaesést jelentett az uralkodó osztály javára. A hajdúvárosok gazdálkodásának lényeges eleme volt az állattenyésztés. A XVIII. szd. folyamán az arányok fennmaradása mellett az állattartás mennyisége általában visszaesett; a szántóterület javára csökkent a legelő, a határokat extenzív földművelés alá vonták. Ezzel természetszerűleg a népesség is átrétegeződött. 25 A dorogi tanács kísérletet tett az állattenyésztés fokozására, s a rideg állattartás helyében az istállótartásra, amiről többek között 1774. március 27-én intézkedett. 1791. január 4-én a ménes felállításának kérdése is felmerült.
