Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)
III. Politikai szervezet
ténő tárgyalásoknak ügyei csakis elvi-politikai vonatkozások esetén kerültek a tanácsülések elé, míg kisebb vagy közvetlen intézkedést kívánó ügyekben a magisztrátus, a hadnagyi hivatal, vagy annak ügyintéző vezetője: a főjegyző döntött. 1845. január lL-én arról határozott a tanács, hogy a jövőben csakis olyan beadványok vehetők figyelembe, amelyeket a tanács ülése előtt legalább egy nappal benyújtottak. Ez a körülmény az ügyviteli eljárás menetét növelte, és lassan-lassan bürokratikus módszert eredményezett. A tanácsnak a Kerülettel való kapcsolata a Kerület létének 1791-ben történt törvényes elismerése után mind intenzívebbé vált. A városok gazdasági tevékenysége széleskörűvé vált; a társadalmi mozgások, a politikai harcok bázisa egyre erőteljesebben szélesedett, így a hatalom fennmaradása érdekében szükségessé vált a Kerület segítsége. Emiatt a városok sokszor igényelték a magasabb szintű közigazgatási fórum közreműködését, annak ellenére, hogy ugyanakkor a belső ügyeikbe való beavatkozás ellen tiltakoztak. Ezt az ellentmondásos magatartást csakis az élet akkori tarkasága, változékonysága teszi érthetővé. Egyébként a városok mindkét irányú nézeteiket a hajdúkerületi közgyűléseken, valamint saját tanácsüléseiken juttatták kifejezésre. Dorog tanácsa 1812. július 14-én a kerületi tisztségviselők összeférhetetlenségét tette bírálat tárgyává, megállapítva, hogy „ezen tekintetes nemes Kerületnél a főbb hivatalokat viselő tagok nagyobb részént rész szerint testvér, rész szerint pedig az első és második grádusban atyafiak", emiatt Dorog tanácsa szerint „egyik a másiknak kedvéért a legigazságosabb dolgot is balra magyarázván számtalan lakosok ártatlanul már javaikban, már személyekben megkárosíttattak, sőt az egész kormányzás dolga merő despotizmus". Ez a bírálat valóban fényt derített a vezető kerületi tisztviselők összetételére, de a helyzeten nem javított, főként azért, mert az 1820. évi kerületi statútum félreérthetetlenül kimondotta, hogy a Kerület határain belül élő minden személy a kerületi hatóságoknak van alávetve. A kerületi tisztségviselők választása a már korábban meghatározott elvek alapján az egyes városok küldöttei által történt. A várospolitika irányelveit a testületi szervek határozták meg; ezeknek kialakításában a királyi biztos közreműködése is tapasztalható volt. 1792. december 24-én pl. a tanács az adózás érdekében átszámoztatta a házakat; 1793. november 9-én elrendelte, hogy csakis a magisztrátus engedélyével szabad építkezni, set „amelyek tétettek is, ha alkalmatlan helyen vágynak, vagy az utcának akadályai, legnevezetesebben a sertésólak, azok bontassanak el". 1816. április 13-án ismét elrendelte a tanács, hogy „senki a nemes város földjén, a nemes magisztrátus híre és engedélye nélkül házat építeni ne merészeljen", mert eddig szabálytalanul építkeztek. Az ellen is tiltakozott az 1817. január 25-i tanácsülésen, hogy „némely lakosok magok vakmerőségektől ösztönöztetvén, a kertjeiket a közönséges utcára kihelyeztették". 1839. július 11-én nagyobb szabású városrendezést tervezett a tanács, s annak ügyét a közgyűlés elé vitte. Bejelentette, hogy már két hónap óta kerületi mérnökök dolgoznak a városban, hogy kijelöljék „a belső telkek, s ahhoz tartozó külső kertek, utcák, épületek fekvését". Ezzel kapcsolatban à közgyűlés tagjainak feltették a kérdést, vajon milyen területet hagynának „a város közönséges épületeinek és a piacnak". A nagytanács tagjai a belső telkek nagyítását kívánták. Az ügy részletesebb tanulmányozására a tanács bizottságot küldött ki azzal az utasítással, hogy „szívére vévén ezen nemes város belső része mostani puszta, J
