Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

cserélődött ki évenkint, de a korábbi személyek neve a következő évben már ismét feltűnik, s ezzel a tisztségviselők sorában bizonyos körforgás alakult 'ki. A tanácsnokok ügykörét az év elején jelölték ki, s mindegyiküket valamely ügy irányításával bízták meg. Voltak közöttük olyanok, akik a bírósági tanácsban a bíró szerepét töltötték be, s olyanok, akik a közigazgatási, a gazdaságirányítási, az elszámolási munkákra kaptak megbízást. Egy-egy éven belül az ügyek szerint beosztott feladatkörben a szenátorokat nem változtatták. Kötelezettségeik ellátására mindenki külön, konkrétumokra kiterjedő tanácsi utasítást kapott, amelyet a vonatkozó ügyiratra a főjegyző vezetett rá; a jelentés az ügyiraton történt. Voltak, akik a kishaszonvételek valamelyikének resszortmunkáját végezték, mint pl. a borbíró; voltak számadásellenőrök, akik a perceptorok elszámolásait vizsgálták felül, s általában minden munkanemnek megfelelő felügyeleti szerv intézőre talált egy-egy szenátor személyében. Az ügyvitel ágazatai tehát már a XVIII. században kialakultnak tekinthetők, de a felügyelettel vagy ügyintézéssel megbízott személyek hatásköre még nem állandósult, miután a tanácstagok választása nem szólt életfogytiglan. À legkorábban a számviteli gazdálkodás ügycsoportja állandósult. A pénzgazdálkodás vagyonmérlegéért a kapitány, majd a XVIII. század óta a hadnagy tartozott a tanácsnak elszámolni. A tanács az elszámolást megelőzőleg bizottságot küldött ki a részletek ellenőrzésérc, s ez a revíziós bizottság elemezte a bevételek és kiadások legkisebb tételeit, majd előterjesztette jelentését a mérlegbeszámoló tanácsi tárgyalására. A hadnagy természetesen az elszámolást nem személycsen készítette el, hanem a számviteli tisztviselők, a városgazda, a p creep tor, az adószedő útján, de a felelősség őt terhelte, s személy szerint neki kellett foganatosítania a XVIII. szd. első felében minden hibás tétel korrekcióját. 1753. május 20-án Tóth Fülöp „akkori hadnagy" nem tudott számot odni 11 Fr-ról. Hosszas vita után „régi szolgálatára való tekintettel" a tanács a hiányt elengedte, de a testület felhívta a tisztségviselők figyelmét a jövőbeli pontosabb pénzkezelésre. A városgazdálkodás pénzügyi vonatkozásainak irányítója egyben végrehajtója az „oeconomus" volt; elnevezése változott, helyenkint korábban „castellanus"-nak, várnagynak hívták. A „város gazdája" kifejezés a magyar változatban lassankint általánossá vált, s a XVIII. szd-ban már ezzel az elnevezéssel találkozunk Dorogon. Szolgálati körét a gyakorlat alakította ki, mert munkakörének jogszabályi rendelkezése csak 1784-ben történt meg. Az akkor kiadott kerületi instrukció előírta, hogy szolgálatba lépése előtt leltár szerint vegyen számba minden vagyont, s a leltár egy példányát megtartva, a másikat a fürmendernek adja át. Elvben a fürmender (népszónok) irányítása alatt állott, aki a választott tisztségviselőként a nagytanács elnöke funkcióját töltötte be s tagja volt a szenátusnak is. Az 1784. évi utasítás azt is szigorúan előírta, hogy a városgazda „a jövedelmek perceptióját összve ne zavarja, hanem mindeneket külön classisba tegye", naponkint feljegyezve a korcsma, a mészárszék, és a boltbevételeket. Azt is szigorúan elrendelték, hogy a város vagyoni állagából a „hadnagy és fürmender híre nélkül semmit ne adjon". Mindezekből megállapítható a városgazda szolgálati helye és rangsorolása, egyben az a gyakorlat is, hogy habár a városi jövedelmek egészét kellett kézben tartania, lényegében elsősorban a kishaszonvételek jövedelcmágazatait fogta öszsze a népszónok irányítása alatt. A XVIII. század végén ebből a tisztségből fejlődött ki a számviteli gazdálkodás pénzügyi vezetőjének, a számvevőnek az állása. Említettük a castellanus elnevezést; ez a tisztség elsősorban a XVII. században játszott szerepet, amikor a megtelepedéssel egyidejűleg kialakult várvé-