Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

tartoztak, akik „a normális reguláció alá tartoznak, míg a III. csoportba azokat sorozták be, akik „vagabundusok. egyik faluról a másikra járó cigányok", akiket mindenkor vissza kell toloncoltatni „ad locum domicilii". Mindezekből következik, hogy az I. osztályba tartozó cigányok már mester­séget űztek, vagy muzsikusokként éltek, illetve mezőgazdasági munkát végeztek, tehát megtelepedett személyeknek tekintették őket annak ellenére, hogy idege­nek voltak. A Kerület és maga a helyi tanács — mint már említettük — támogatta a háziipart. 1776. február 28-án a Kerület kezdeményezésére a város elfogadta, hogy „minden nemes városok fűzfákat ültettessenek és azoknak gondviselője légyen" maga a város. A dorogi tanács ezen túlmenően 1782. december 3-án „a fűzfáknak plántálása" felől adott ki utasítást. A kosárfonás Dorog háziipari tevékenységéhez tartozott, és az itteni lakosak látták cl Debrecen szükségletét is fűzfakosarakból. Debrecen hatása Dorogra gazdasági vonatkozásban és főként kereskedelmi téren már a XVII. szd-ban érvényesült. Ez kifejezésre jutott mind az igazgatási tisztviselők elnevezésében, mind pedig a piacok szervezésében. A debreceni ipar­termékek dorogi vásárlását az is indokolta, hogy a belső ipar általában szűkös volt, és főként nem a közszükségleti cikkek termelését ölelte fel, hanem inkább építészetre, kovácsmesterségre és hasonlókra terjedt ki. A kereskedelmet ilyen vonatkozásban debreceni kereskedők bonyolították le, vagy azok mellett az 1690-es évektől kezdődően a görögök, akiknek dorogi és más hajdúvárosbeli jelenléte ezekben az évtizedekben általában kimutatható. Dorogon különösképpen segítette a görögök tevékenységét a lakossággal való val­lási azonosságuk. Dorognak tehát Debrecennel, Kassával és más városokkal való kereskedelmi kapcsolata kétséget kizáróan megállapítható. 1714-ben a tokaji vásárra a tanács a pálinka miatt küldött ki egyes személyeket, megbízva őket azzal, hogy Kassára is menjenek át. 1726-ban Egerrel folytatott kereskedelmet „aprólékos portékák­kal", amikor egy Szimó nevű dorogi rác bonyolította le az üzletet. A tanács a kereskedelmet támogatta, de megkövetelte, hogy az áruját mindenki bejelentse. 1711. november 8-án azt rendelte el, hogy „senkinek az maga házánál életért al­mát, káposztát, diót, semmiféle aprólékot nem szabad árulni, ha pedig pénzért akarná árulni, ... a piacra vigye". Mindezen túlmenően a XVIII. szd. végén fellendülő gabonakereskedelembe a város közületi minőségben is bekapcsolódott. 1791. július 3-án 2 vasvári ke­reskedőnek 500 köböl gabonát adott el, amikor eladóként „a város népe" sze­repelt. A tanács kötelezte magát, hogy az árut 3 hét alatt előteremti. A köböl a helyi ún. „dorogi köböl" egységével volt azonos, amelynek nagysága ismeretlen. A Mária Terézia által elrendelt selyemtenyésztésbe Dorog is igyekezett be­kapcsolódni a selyemgubók gondozásával. Egyelőre csak annyit tudunk az 1783. december 4-i jegyzőkönyvből, hogy „minden háznál 2—2 eperfa" ültetését kí­vánta a tanács. A városi tanács kézben tartotta a királyi kisebb haszonvételek irányítását, jövedelmeinek elszámolását. 1751-ben a nagytanács képviselőjének a kishaszen­vételi szerződések árverésekor jelen kellett lennie a szenátus által nyert be­osztás alapján. Együttesen 21 személy kiküldése vált szükségessé a bérletek fel­tételeinek megállapításakor az új szerződéskötés évében, ami jellemzi a kishas át­vételek körét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom