Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

A dolgozók helyzetéről a munkalehetőségek, illetve a reálbérek vizsgálata alapján nem alakulhat ki teljes kép. Szükséges egyéb életkörülményeik megvizsgálása is. Különösen a mezőgazdasági cselédek életkörülményei voltak elképzelhetetlenül rosszak", amelyekről a tanyai életmódot ismertető fejezet rajzolt részletes kéoet Béi es András tollából. Amikor a szerződésben előírt kötelességeit a gazda nem teljesítette, és cselédjei ezért otthagyták, akkor a cselédeket a községi bíróság a munka ismételt felvételére kényszeríthette. Mindezeket a bajokat tetézték a világháború szenvedései. Dorogon a két világháborúnak 660 halottja volt. (I. világháborúban: 229, a II. világháborúban: 331.) Sok család maradt a háború folyamán kenyérkereső nélkül, és sok család örökre. Éppen a háborús szenvedések fokozták fel a végsőkig elkeseredett dolgozókban az aktivitást, és ennek volt köszönhető az első nagyobb arányú dorogi megmozdulás. Tíz szegegyházi uradalomban élő asszony — mivel a fejadagjuk kiadását késleltették — Boti Istvánné 11 aprógyermekes asszony vezetésével (férjét elvitték katonának) felmentek a községházára. Ott Karnyuk Leopold községi jegyző intézkedését kérték, hogy szűkös fejadagjukat megkaphassák. Ő azonban segítés helyett így ordítozott rájuk: Ne siránkozzanak itt, hiszen kapnak havonta 5 kg málélisztet, meg 2 kg rozslisztet. Ügy osszák be, ahogy akarják. Mit követelőznek itt? Menjenek dolgozni! Az egykorú szemtanúk szerint az ezt követő újabb kérlelésre a jegyző még durvábban tőrt ki: Ha kicsi a pénz, nincs mit enni és éheznek, öljék meg a legkisebb gyereket, étessék meg a nagyobbakkal. Ha világrahoztáik, tartsák is el őket! Ekkor Ábri Józsefné 5 gyermekes hadiözvegy előlépett, s a kezében szorongatott súlyos kapukulccsal a jegyzőt leütötte. A községházán lejátszódó események után feszültté vált a helyzet. Az épület előtt összegyűlt tömeg azt kiabálta: ,,Le a háborúval! Engedjék haza a férjeinket!" Az elemi erővel kitört megmozdulás megdöbbentette a község és a megye vezetőit. Estefelé kenyeret, szalonnát és húst osztottak. Az eset folytatásaként 1917. február 9-én Bencze István diák egy levelet fogalmazott a község 4463 ellátatlanja nevében a belügyminiszterhez. Ebben leírták, hogy 1917. január hó harmincegy napjára összesen 40 q lisztkiutalást kapott a község (173 q helyett), így egy napra 1—1 ellátástalanra csak 9 dkg liszt jutott. Akik eddig segítettek a nélkülözőkön — abban a reményben, hogy köles ön üköt visszakapják — azoknak is üres lett már a kamrájuk, majd így folytatják: .. „Uram! Mondd meg, mit együnk? Zsírunk, tejünk, tojásunk nincs. A burgonyát, a tengerit a kezedben tartod. Mihez nyúljunk, Uram? ... A bénák, özvegyek s árvák jajkiáltása túl harsog világokon s azt büntető paragrafusokkal elfojtani nem lehet!" „Adj kenyeret nekünk, ne tudja a világ, hogy Magyarország népe éhezik. Né higyj nekünk, gyere és lásd szemeiddel szenvedéseinket. . ." Ez után a tíz asszony aláírta a levelet, ami azonban sohasem jutott el a belügyminiszterhez, elsüllyesztették a megyei levéltárban. A helyzet 1917-ben nem javult. Ebben az évben rendkívül rossz volt a termés; de hasonló maradt a következő évben is. Az 1918. június 5-én és 7-én pusztító fagy minden termést tönkretett. Közben a hadsereg számára és a monarchia ellátása érdekében újabb terménytartalékot szállítottak el a községből, s az 1918. év során kialakult országos helyzethez hasonlóan Dorogon is érlelődött a forradalmi változás kívánsága.