Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

A másik főterület, — ahol a dorogi agrárproletárok kenyérkeresethez próbáltak jutni — a tokajvidéki szőlők voltak, ahol kapásnapszámot vállaltak. Így ír erről egy 1935-ös jelentés: „Hajdúdorogon a munkásság helyzete a lehető legkedvezőtlenebb. Közmunka már egyáltalán nincs, mezőgazdasági munka pedig alig van. A munkanélküliekből egész népvándorlás indult meg a Hegyalja felé, ahol a szőlő munkákban igyekeznek elhelyezkedni. Mások a fővárosba iparkodnak, batyuval a hátukon, gyalog, éhesen, elkeseredetten".'' Gyakran kellett — akárcsak más magyarországi községbelieknek — a dorogiaknak is községüket örökre elhagyniak, s a városokba áttelepülniök, de mivel ott sem volt sokkal jobb a helyzet, sokuknak a tengerentúlra kellett vándorolniuk. A teljes reménytelenségbe jutott, de községüket el nem hagyok közül néhányan a szektákban keresnek vigasztalódást. így pl. 1942-ben jelenti a vitézi székkapitány a megye főispánjához küldött bizalmas jelentésében, hogy Dorogon a csendőrség 56 „Jehova Tanút" vett őrizetbe, akiknek nagyrésze balmazújvárosi volt."' Mindebből következik, hogy a helybeli munkaalkalmat keresők szemmeltartottak minden kis kenyérkereseti lehetőséget, s elkeseredetten reagáltak, ha azt veszélyben látták.

6 A mezőgazdaságban jelentkező munkaerőfelcsleget a helyi gyáripar sem tudta foglalkoztatni. A legtöbb ipari munkaalkalmat a Dohánybeváltó jelentette. A többi helyi ipari vállalat együttvéve is jóval kevesebb munkaalkalomra adott lehetőséget. De a kisipar sem tudta ezt biztosítani. Dorogon mindig több volt a mester, mint a segéderő. A munkaalkalom általános hiánya mellett a létbizonytalanság másik forrása a hullámzó alkalmaztatás volt. A keresethez jutók sokszor csak egy-egy kampánymunka elvégzésének idejére jutottak keresethez. így volt ez a mezőgazdaságban (aratás, cséplés, kapálás, betakarítás), de ez volt a helyzet az iparban is. A Dohánybeváltó szezon jellegű munkáján túlmenően tulajdonképpen a malmokban, de a kézműipari ágazatok jelentős részében is hasonló volt a helyzet. Álljon itt példának egy kőműves segéd 1929—40 évek közötti alkalmaztatása:

7 1929. IV. 29 —1929. V. 6. = 7 nap 1930. V. 27 —1930. XI. 22. — 180 nap 1931. VII. 19 —1931. IX. 10. 54 nap 1933. V. 10 —1933. VII. 8. = 60 nap 1933. X. 12 — 1933. XI. 16. 36 nap 1934 IV. 20 —1934. XI. 22. 217 nap 1935. VII. 5 —1935. VII. 27. = 23 nap 1935. X. 10 —1935. X. 14. = 15 nap 1936. III. 26 —1936. IV. 16 22 nap 1937. IV. 5 —1937. XI. 4. = 194 nap 1938. IV. 22 —1938. V 22. 31 nap 1939 IV. 15 —1939. VI. 10. = 47 nap 1939 VIII. 12 —1939. X. 5. sss 55 nap 1940 VI. 8 —1940. X. 3. = 118 nap Mint ez az adatsor igazolja a segédnek 12 év alatt (a vasárnapokat is munkanapban eltöltöttnek számolva) összesen 2 év és 329 napot sikerült szakmájában munkával eltölteni. A munkaalkalmak lehetősége különösen a gazdasági válság időszakában esett vissza. Amikor pedig valamelyes munkaerőkereslet jelentkezett a válságok után, vagy a háborús konjunktúrák idején, s a bérek emelkedhettek volna, akkor az