Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

latok boncolásánál az állatorvos mellett, legalább is a múlt században a rendes városi orvos is megjelent. Amennyiben a közösen, pásztorok felügyelete mellett legeltetett — növendék, haszon vagy kiselejtezett állatok — legelőterülete kisült, a közös legeltetést megszüntették. Pl. 1872. jún. 2-án ,,a kedvezőtlen száraz időjárás miatt a ménes" szétveretik. 1885. jún. 7-én, mivel „a mostani száraz időben a gulya legelője annyira silány, hogy ott a jószágot tartani lehetetlen, tehát míg a legelő nem javul, a tulajdonosok a jószágaikat hajtsák haza".

57 A XIX. sz. harmadik negyedében követett legeltetési rendet a következőképpen határozták meg: 1872. ápr.-ban a Gát hátulsó részét (ún. Kisgát) a gulya és a ménes, a Lókertet a csorda és az igavonó jószág, az ugarjárást és a Gát elejét (ún. Nagygát) a juhok és a sertések legelőjéül jelölték. Tilalmasba vették a Zajgatót ,,a tengeri szántás megkezdése" miatt. Továbbá a Szállásföldet, ahol a „legeltetés a törvényben kiszabott április 24-éig lévén megengedve úgy, hogy a szántók ezen túl csak is saját földjükön kellő őrizet mellett legeltethetnek." 1872. szept.-ben hozott határozat szerint a Lókertben az igavonó, okt. 14-től a Szállásföldön mindenfájta állat legelhetett. 1885. jan. 8-án a „szép fagyos idő" következtében a Kölesföld, Gyulás, Erdőföld, Epreskerti földek, „melyeken a legeltetés megtiltatott" szabaddá tétetnek. 1885. márc. 30-án a Szállásföld, Nagygát, aug. 9-én a Lókért tilalom alá került. Ugyanebben az évben (aug. 9-én) Disznókút, Zajgató a juhok, Kölesföld az igavonó állatok, Gyulás a csorda és a csorda és a gulya legelőjének jelöltetett. A tavaszi és az őszi legeltetési előírásokkal a gulyát, ménest, néha a csordát általában a Nagy és a Kisgátba, az apró jószágokat (sertéseket, juhokat) a felszabaduló tarló, ugar, tengeri földekre hajtották. Az elsődleges legelőterületekre az utóbbiakat mind addig nem terelték, amíg ellátásukat a másodlagos, alkalmi legelőterületek biztosították. Olykor, ha az állandó legelőterületek kímélése kívánta, vagy az ideiglenesek hozama az átlagosnál nagyobb volt, az igényesebb csordák, gulyák, ménesek néhány nappal megelőzték ezeken a felszabadult határrészeken a nyájakat és a kondákat. A legelőterület megújulására a lehetőségekhez ké:est időt biztosítottak.

58 A legelőn tartott állatok sokat szenvednek a vízhiánytól, pl. 1882. máj. 14-én „a nagygáti kettős kútban víz nincs, a kis kút pedig a kint levő jószágoknak elegendő ivó vizet nem adhat, úgy annyira, hogy egy jószág 24 órában egyszer is alig képes vízhez jutni".

59 Schern Ferenc állatorvos 1887-ben „a gulyának 1887. évi július hó 12-én eszközölt megszemlélése és vizsgálata alkalmával" azt tapasztalta, hogy, „a barom állomány egészséges ugyan, de tápanyag és főleg vízhiány miatt lesoványodott, mert a kutak csak igen kevés ós iszapos vizet tartalmaznak".

60 A közös, központilag szervezett és irányított legeltetés rendjét a nagyobb birtokosokkal is betartatták. Hiába kérelmezi pl. 1873. márc. 11-én „Elek Ferenc városi tanyabirtokos, miután ő a dorogi határon létezq tanyáján lakik, legeltetési jogát gyakorlatba venni" és „200 db juhának saját birtokán és a szomszédos ugar földeken leendő legeltetését engedélyezni" elutasítják, mert nem lakik a tanyán, „birtokát körül árkolta s így azt a többiek legelőül nem használhatják".

61 1873. ápr. 27-én Nyalka Sándor gulyás azon panaszára, „hogy Popper Ignác külön gulyást fogadott marháinak őrzésére", továbbá 1883. május 6-án Sóváry István állatorvos, Görög Ferenc mezőbíró és a rendőrkapitány jelentésére, „hogy -Harsán yi Dezső Gátba hajtatott s külön csapatban .őriztetett 92 db marhát a külön" legeltetést mindkettőjüknek megtiltják.

62 A közlegelőt csak helybeli lakosok használ-