Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)

II. A társadalmi struktúra alakulásáról

merte el, annak ellenére, hogy személy szerint a város vezetői maguk is rendszerint nemesek voltak már a XVI. században. Érdekes sajátosságok találkoznak Debrecen jogéletében a XVI-XVII. sz. fordulóján, amikor az őt körülvevő három hatalom egyaránt igényt tartott a gazdag polgárság segítségére. E miatt sok esetben a tényleges katonapolitikai helyzet döntötte el, hogy melyik hatalom mellé álljon a város. Legcélszerűbbnek az látszott, hogy mindhárom oldalt szemmel tartsa s habár Erdélyhez tartozott, mégis a fölötte gazdasági hatáskört gyakorolt szultán és a katonailag fenyegető császári haderő kedvezését is igyekezett megnyerni. Ennek a nehéz helyzetnek állandó változása tartotta éberen a debreceni polgárság ügyes diplomáciai magatartását, amely a minden oldalról jövő igényt igyekezett a lehetőség határain belül kielégíteni s ahogyan ők maguk mondották: adómmal fenntartani a város létét és biztosítani további fejlődését. Ez a bizonytalanság az egész XVIII. sz. folyamán fennállott az állami fennhatóság tisztázatlanságának következményeként, s valójában csak akkor szűnt meg, amikor megszűnt Erdély önállósága, az ország területéről kiűzték a törököt és egyidejűleg 1693. április 11-én Debrecen elnyerte a szabad királyi városi jogot, amelyet az 1715. évi XV. törvénycikk véglegesen és kétségbevonhatatlanul elismert. Polgárok és városlakók A városi polgár fogalmi meghatározása nem azonos a városban élő személyekkel. A „polgár" (civis) Debrecenben kettős értelmű. Az egyik értelem egyszerűen arra a jogi tényre utal, hogy az illető személy megfelelő polgári taxa lefizetése ellenében a Városi Tanács határozata alapján polgárjogot nyert; ennek alapján akár a város árkán belül, akár azon kívül lakhatott, de a város javaiból csak akkor részesedett, ha az árkon belül élt. Ha a Tanács valakit nem vett fel a polgárok nyilvántartásába,, az ugyan tagja lehetett a város népességének, de polgári illetményt nem élvezett, a városi közösség jogvédelme személyére nem vonatkozott, hanem egyszerűen települési szempontból nevezték a város lakójának. Feltehető, hogy a várossá alakulás kezdeti fokán a lakosok többsége polgárjogot élvezett; de már a XV. sz.-ban megtalálható az egymástól megkülönböztetett két csoport: az egyik „cívis", a másik „hospes" néven. A hospes lényegében vendéget jelent de nem polgárjogú városlakónak kell tekintenünk, hiszen a kiváltságok, a rendeletek, az egyezmények, a városi hatóságok által kiadott bizonyságlevelek egyaránt „polgárok és lakosok" (cives et hospites) kettősségéről beszélnek a város összlakosságának megjelölésénél. A XVII. század előtt a polgár és a nem polgárjogú városlakó hozzávetőleg azonos létszámot képviselhettek. De a termelés differenciálódásával, a termelőerők fejlődésével párhuzamosan folyamatosan növekedett a városban megtelepedni kívánó személyek száma, akik családot alapítottak, véglegcsen a városban maradtak anélkül, hogy a polgárjogot elnyerték volna, vagy akár annak elnyerésére törekedtek volna. A XVI. sz.-ban kezdték megkülönböztetni az egyes lakókat aszerint, hogy „concívis"-ek, tehát polgártársak voltak-e, vagy nem. A folyamatos betelepedés révén kiszélesedett a polgárjoggal nem rendelkező városlakók száma s a XIX. sz.-ban a döntő többséget már ezek képviselték. Debrecen lakosainak összeírásai nem voltak tekintettel a polgárok és a nem