Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

III. Tevékenysége a népiskolai törvény meghozataláért és végrehajtásáért (1867-1892)

erről ezt írta: „Gazdasága igazi mintagazdaság, borai híresek, s a mit ő csinál a gazdaság és szőlészet terén is jól van csinálva." 38 Törekvése az volt, hogy karácsondi birtokán (ezt munkájának gyümölcse­ként szerezte) igazi mintagazdaságot teremtsen. Volt ott svájci tehenészet, szak­szerűen kezelt méhes, betonkeretű „kacsauszoda" és sok más is. A negyven holdas visontai szőlőskerten kívül híres volt faiskolája, gyümölcsöskertje és rózsa-ligete. Visszaemlékezések szerint gazdasága kiváló almákat termelt, és élen járt a do­hánytermesztésben. Gazdálkodása sokoldalú volt. A szőlészet terén nevét mind­máig az ún. Gönczy Pál emlékezete szőlőfajta őrzi. Karácsondi birtokán gyakran fogadta vendégül barátait, minisztériumi munkatársait. Tevékenységéről, a gazdaság irányításáról szívesen magyarázott nekik. Birtokán különféle növények termesztésével, illetve nemesítésével is kí­sérletezett. Jellemző rá, hogy még a nyolcvanas években is, amikor kora már előre­haladott volt, maga készítette karácsondi birtokának kezelési tervét. Eszméinek sajátos színt kölcsönöz, hogy mezőgazdasági célkitűzéseinek meg­valósítását mindig összekapcsolta az iskolával, az iskolai neveléssel. A gazdasági haladást részben a felnőttek gondolkozásának alakításával, részben a felnövekvő ifjúság nevelésével látta elérhetőnek. III. TEVÉKENYSÉGE A NÉPISKOLAI TÖRVÉNY MEGHOZATALÁÉRT ÉS VÉGREHAJTÁSÁÉRT (1867—1892) „...a szabadság a nemzet kellő mívelése nélkül ingatag alapon áll." (Gönczy Pál) Az 1867-es kiegyezés a Habsburg önkényuralom végét s a dualizmus fél év­százados korszakának kezdetét is jelentette. A kiegyezési aktus, a koronázó ün­nepség hamis ragyogása mögött ott húzódott az ún. közös ügyek homályos foltja is, amely függő helyzetben tartotta az országot politikai és gazdasági téren egy­aránt. A már 1848-ban megkezdett polgári jellegű köznevelés kiépítése a vallás- és közoktatásügyi minisztérium feladata volt. Megszervezése lényeges változást idézett elő Gönczy Pál életében is. 1867-ben ismét Eötvös József került az említett minisztérium élére. Minthogy rendkívül bonyolultnak és sokrétűnek látta a minisztérium feladatát, ezért igen nagy igényeket támasztott munkatársaival szemben is. Államtitkárává Tanárky Gedeont tette. Tanácsosaivá pedig Gönczyn kívül Molnár Aladárt, Kárfu Tituszt és Szász Károlyt választotta. A miniszter, aki kitűnő érzékkel tudta összeválogat­ni minisztériumának személyzetét, felismerte benne az elméletileg tájékozott és gazdag gyakorlati ismeretekkel rendelkező alkotó pedagógust. Ebben része volt annak is, hogy a fővárosi közoktatási bizottságban — ennek élén Eötvös állott — Gönczy Pál előadó volt. A nagy liberális politikus ekkor ismerhette meg kö­zelebbről munkatársának elveit, hatalmas munkabírását. Mielőtt Gönczy a minisztériumba került volna válaszút elé érkezett. Csengery Antal, aki ebben az időben a Földhitel Intézet ügyvezető titkára volt, munka­társának hívta meg. Ez igen előkelő állás lett volna számára. Mégis halogatta

Next

/
Oldalképek
Tartalom