Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)
Rácz István: Hajdútelepítések- és kiváltságolások
birtokaikat éppenúgy, mint az ország érdekeit. 22 De feltétlenül közrejátszott a magánföldesúri hajdútelepítéseknél a nagybirtokosoknak az a törekvése is — még egyszer hangsúlyozzuk —, hogy a félig vagy teljes egészében elpusztított jobbágyfalvak elnéptelenedésének útját állják, még annak árán is, ha esetleg — mint a Dunántúlon — a kiváltságolással a munkáskezek százait veszítik el. A magyar nemesség és a bécsi udvar aggodalommal figyelte a hajdútelepülések gyors szaporodását. A királyi hatalom és a nemesi társadalom hajdúpolitikájának mozgatórugói eltérőek voltak. A hajdúk miatt több alkalommal az uralkodó és a magyar nemesség között, sőt a nemesi társadalom különböző rétegein belül is, nézeteltérések támadtak. Abban azonban az államhatalom és a rendi érdekek egyaránt megegyeztek, hogy a hajdúszabadság továbbterjedésének útját kell állni, a már kiváltságoltak politikai hatalmát pedig megtörni és katonai erejüket saját maguk számára kamatoztatni. A hajdúellenes erők élén a Szabolcs megyei nemesség haladt, amely már a XVII. század második évtizedében a kiváltságolt hajdúvárosok felszámolásának gondolatáig is eljutott. 23 II. Mátyás és a nemesség többsége azonban a hajdúk elleni nyílt támadás kockázatát ekkor még nem vállalta. Az államhatalomnak és az uralkodó osztálynak szüksége volt a hajdúkra: az országnak ezen a részén a végvárrendszert a török ellen e hajdúvárosok helyettesítették. így érthetjük meg, hogy az államhatalom és a nemesség a török ellenében megvédelmezésükre is késznek mutatkozott. 24 A szabolcsi nemesség azonban, ha már a hajdúság teljes felszámolásának kísérlete nem sikerült, mindent elkövetett annak érdekében, hogy a megye területén külön közigazgatási, politikai és katonai egységet képviselő hajdúvárosokat fennhatósága alá vonja, és korlátlanul rendelkezzék velük. Törekvése a hajdúk heves ellenállásába ütközött, s a két fél között közel száz évig tartó elkeseredett küzdelem bontakozott ki. Szabolcs megye mindenekelőtt igazságszolgáltatási joghatóságát kívánta a hajdúvárosokra kiterjeszteni. 25 A megyei iurisdictio érvényre juttatása ugyanis azt jelentette volna, hogy a hajdúk a nemesek engedelmes eszközeivé válnak. Az országgyűlés ugyan már 1618-ban Szabolcs megye fennhatósága alá helyezte a hajdúvárosokat, ennek azonban egyelőre aligha volt több mint elvi jelentősége. A hajdúvárosok sajátos szervezetű önkormányzatot építettek ki. Belső ügyeikbe nem engedtek beleszólást és városaikból valósággal kitiltották a megyei tisztviselőket. A megyei — elsősorban is a szabolcsi — nemesség és a hajdúvárosok között a letelepedéstől kezdve a század végéig a legtöbb viszály a szökött jobbágyok miatt támadt. A nemesi társadalom már azt is nagyon sérelmezte, hogy a Bocskai által kiváltságolt hajdúkról, mint múltbeli munkaerejéről le kellett mondania. De még kevésbé tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a hajdúvárosok és a magánföldesvtri hajdútelepülések valósággal szívták magukhoz a feudális függés alól szabadulni kívánó jobbágy tömegeket s így nagyobb állami adóteher nehezedett a megmaradt jobbágylakosságra s ezáltal a parasztok földesúri teherbíró képessége lényegesen csökkent. A hajdűvárosok viszont szívesen fogadták a beköltözött jobbágyokat, mert általuk jelentős munkaerőre tettek szert. A jobbágyszökés ebben az időben általánosan elterjedt jelenség volt Magyarországon. Legtöbben közülük, különösen az ország keleti részén, a hajdúvárosokban telepedtek meg. Az országgyűlések ugyan egymás után alkották meg a jobbágyok szökését tiltó törvényeket, sőt külön a hajdúvárosokba beköltözöttek kiadásáról szóló rendelkezések is sorozatosan napvilágot láttak, 26 a jobbágyok szökése és a hajdúvárosok felé való áramlása elé azonban ezek nem állíthattak 4* 51
