Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)
V. Gazdasági helyzet
említik, a marhák által letaposott földbe szokták vetni. 196 Vámospércs 1702-es összeírásában a mártonfalvi praediumon, a gyengébb minőségű földön dinnyét termeltek. 197 Aligha lehetett azonban csak vámospércsi jelenség. A szoboszlói esküminták között 1694-ben már ott található a dinnye pásztoroké is. 198 A hajdúvárosok lakói már a XVII. században telepítettek szőlőt. 199 A XVIII. század eleji összeírások szerint azonban a bortermés nem fedezte a lakosok szükségletét. 200 Nagyobb arányú szőlőtelepítésre 1720 után került sor. 201 4. A kézművesség és a kereskedelem A kézművesség és a kereskedelem alakulása belső és külső tényezők függvénye. Mindenekelőtt szükség van mezőgazdasági árutermelésre, belső piacra az ipari és a kereskedelmi cikkek számára. Azonban legalább ilyen mértékben befolyásolja az ipar és kereskedelem alakulását a környék gazdasági színvonala. A belső feltételek — megítélésünk szerint — a XVII. század utolsó harmadáig meglevő nagymérvű állattenyésztés következtében adva voltak. Amennyiben a hajdúvárosok fejlődését külső katonai, politikai tényezők nem befolyásolták volna, nagy ütemben bontakozhatott volna ki az ipar és kereskedelem a XVIII. század elejére. Az ipar és kereskedelem kezdeteire vonatkozó adatokról már korábban szóltunk. A belső adottságokat tekintve — a fejlettebb hajdúvárosokban — a kezdet tehát kedvezőnek, biztatónak mondható: Polgár, 202 Szoboszló, 203 Böszörmény. 204 A továbbiakban a mezőgazdasági árutermelés fokozódása — mind az állattenyésztés, mind a földművelés vonatkozásában — párosulva a hajdúvárosok kiváltságaiból adódó lehetőségekkel (vásártartási jog, harmincadmentes állatkereskedelem) egyre fejlődőbb, versenyképesebb kézművességhez és kereskedelemhez vezetett volna. Azonban a kibontakozást két igen lényeges külső tényező befolyásolta, végsőfokon megakasztotta. A mezőgazdasági árutermelés az ismert politikai okok következtében a XVII. század utolsó harmadától kezdve fokozatosan visszaesett. Ez önmagában is elegendő lett volna a hajdúvárosok kézművessége és kereskedelme lassú sorvadásának. Ehhez járult — kezdettől — a gazdaságilag fejlett Debrecen közelsége. A nagy város ipara és kereskedelme lebírhatatlan versenytársa volt a kialakuló hajdúvárosi kézművességnek és kereskedelemnek. A már közölt adatok szerint a kézművesség már az első időben is Debrecen ellenőrzése alatt állt (Polgár, Böszörmény). A hajdúvárosok ipara, kereskedelme csakis megfelelő „védővám" mellett erősödhetett volna meg. A hajdúközösségek magistrátusainak meg kellett volna védelmezniük saját városuknak iparosait, kereskedőit a külső versenytársaktól. Mi sem állt azonban tőlük távolabb. A hajdúközösségek lakói magukhoz méltó foglalkozásnak a mezőgazdaságot tekintették, ezért nem törekedtek ipari, kereskedelmi tevékenységre. Erdekükben állt viszont, hogy minél olcsóbban jussanak jó minőségű iparcikkekhez. Teljesen mindegy számukra, hogy honnan szerezték ezt be. Ezért a fejlett debreceni ipar és kereskedelem akkor fojthatta meg a hajdúvárosok iparát és kereskedelmét, illetőleg akkor rekeszthette meg alacsony szinten, amikor éppen érdekei megkívánták. A fentiek alapján nem csodálkozhatunk, ha az 1702-es 1715-ös és 1720-as összeírások fejletlen iparról, kereskedelemről tudósíthatnak bennünket. 1702ben kalmárokat és kereskedőket (Mercatores seu Quaestores) nem találtak a hajdúvárosokban. 1715-ben csak Böszörményben volt néhány marhakereskedő,
