Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

II. A katonai életforma válsága, a termelőerők fejlődése 1631-1660 között

időben. A polgári hajdúk 1643-ban kelt statútumában a 27. arti

cuius így hangzik: ,,az ház után való nyíl földekről a kik volnának, a mely uraimnak vagyon pénzen eladhattya, ha reá szorul, két fél szomszédgyát megkínálván vele, ha veszi jó, ha penig nem, szabadon eladhattya akinek akarja".

49 Nyilván itt is régebben megindult folyamatnak a törvényesítésével találjuk szemben magunkat. Polgáron napirenden lehetett a föld adásvétel. Ezért a gazdasági kényszer itt is törvényesítette a már kialakult gyakorlatot. A magistrátus elismerte a földtulajdonosok korlátlan jogát a városban lévő javaikra, csupán a szomszédok elővásárlási jogát kötötte ki korlátozásként. A város határának gazdasági fontosságáról vallanak a földfoglalást korlátozó rendelkezések is. A hajdúvárosokban a 30-as években még az elsőfoglalás jogának érvényben kellett lennie. Szoboszlón Szilágyi Tamás 1630-ban eladja fél házát Nagy Jánosnak : „ebben az időben fogott volt Szilágyi Tamás kétt Nilas földet Egük az Szigeti földön vagion, az másik az Szoboszlai Földön az Báczban. Azt is az első Házhoz oda Atta Nagi Jánosnak megh másolhatatlan képpen".

50 Ezek szerint a telekkel rendelkező birtokos a megművéletlen határból korlátlanul foghatott fel szántóföldet. Ritka jelenség lehetett ez a 30-as évek elején, ezért a hajdúközösség tagja a háztelek után kijáró „hivatalos földterületen" kívül a fogott földet saját tulajdonaként bírhatta, sőt el is idegeníthette. A 40-es évekre bekövetkezett alapvető változásra utal azonban a polgári hajdúk statútumának két articulusa: „Az fogott földet penig nem adhattya, hanem míg maradékja lészen birhattya, ha penig magva szakad, a ki hamarabb éri azé leszen."

51 Elvileg tehát a határban levő föld „prima occupatiója" továbbra is érvényben maradt, azonban a megműveletlen földterület, vagyis a háztelek után járó földön kívüli határrész, a város közössége tulajdonát képezi, s ezeken a területeken lakosokat már csupán a „ius utendi" illette meg. Természetesen csak „uraimékra", „a hajdúbirtokosokra vonatkozott ez a jog, s a beköltözött jobbágyok csak külön engedély esetén, és meghatározott szolgáltatás fejében használhatták a megműveletlenül álló határrészeket.

52 A korabeli gazdálkodás fontos kelléke volt a kert. A városban levő háztelken ugyanis csak a ház állt (az élelem tárolására szolgáló vermeket már az utcán ásták).

53 A háztelekhez tartozó javak között mindig felsorolták a kertet is.

54 A kertben voltak az istállók, az ólak, itt tárolták a szénát, a szalmát. A kert jelentősége a földművelés és az állattenyésztés fejlődésének arányában növekedett. Gyakorlatilag kert nélkül gazdálkodni nem lehetett. A puszta határrészek művelésébe vételét nem korlátozta a magistrátus, ám kertek foglalását a kapitány és az esküdtek beleegyezésétől tette függővé a polgári hajdúk statútuma.

55 Az állattenyésztés és a földművelés jelentőségének fokozódását, vagyis lényegében a „hajdú-életforma" megváltozására utaló adatokat folytathatnánk még. Nem járt ez azonban a korábbi életmód teljes eltűnésével. A hajdúk még az 1630-as években sem vetették meg a portyázásokat, a rablásokat, a tolvajlásokat. Különösen a törökökkel hadakoztak gyakran. Az 1642-es szőnyi tárgyalásoknál kiderült, hogy mindkét fél tekintélyes kárt okozott a másiknak.

56 A szolnoki törökök csak Böszörmény határából 1000 lovat és ökröt hajtottak el. Böszörmény vesztesége az 1642 megelőző 15 évben — a törökkel szemben — 24 rab, 27 halott, 1176 barom volt. Rabváltság fejében 4300 Ft-ot követelt a török. Polgár ezalatt 10 rabot, 17 halottat és 90 marhát veszített. A polgáriak Szolnokig is elkalandoztak, s miután másban nem tehettek kárt, felgyújtották a szénakazlakat, s kb. 300 Ft kárt okoztak a töröknek. A törökök azzal is vádol-